
Háromnapos képzést szervezett a SZIT Sepsibesenyőn, ahol stratégiatervezést tanulhattak az érdeklődő fiatalok.
2012. október 01., 10:062012. október 01., 10:06
2012. október 01., 11:032012. október 01., 11:03
Több háromszéki fiatal is jelentkezett a SZIT (Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács), a Kovászna Megyei Spor- és Ifjúsági Igazgatóság, illetve a Prisma Egyesület által rendezett Képezd magad képzéssorozat második programjára, mely a stratégiatervezés témakörében zajlott. A hétvége folyamán a fiatalok számára lehetőség nyílt egy jól felépített stratégiatervet elkészíteni, mellyel a jövőben saját szervezeteik számára nyújthatnak segítséget.
„A képzésen huszonnégy tanulni, önmagát és nem utolsó sorban szervezetüket fejleszteni akaró fiatal vett részt. A jelenlevők többsége sepsiszentgyörgyi civil és ifjúsági szervezetektől érkezett, de voltak csíkszeredai szervezetek képviselői is, illetve olyan, aki nem tartozik egy szervezethez sem, viszont ez egyáltalán nem volt hátrányára, mert itt lehetősége nyílt egy szimpatikus szervezethez csatlakozni és velük együtt végigdolgozni, gondolkodni a hétvégét” – összegezte Székely Róbert SZIT-elnök.
Véleménye szerint ez a képzés nagyon tartalmas és sikeres volt, mely a szervezet jövőjére nézve mindenképp pozitív, és egy olyan plusz segítséget nyújt, mely által több rendezvénynek a megszervezéséhez ad kedvet, erőt. Ugyanakkor elmondta, itt nem ér véget a SZIT képzéssorozata, hiszen november 22–25. között a sepsibesenyői táborhely egy projektmenedzsment-képzésnek fog helyet adni.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!