
Fotó: Bús Ildikó
Ötödik alkalommal szervez szabadegyetemet Háromszéken a Hárit. A rendezvény neve Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem lesz.
2014. július 02., 13:042014. július 02., 13:04
A 2009-ben indított szabadegyetem megérett arra, hogy nagyobb szabású esemény legyen, ami nem csak a háromszéki fiataloknak szól, hanem Székelyföld minden fiataljának – fogalmazott Oltean Csongor, a Hárit elnöke, szerda délelőtti sajtóértekezletén. A tájékoztatón a szabadegyetem újdonságait ismertették, mely az elmúlt évek során kinőtte magát, így joggal nevezhető Sic Fesztnek. Az évente más és más helyszínen rendezett tábor több mint kétszáz fiatalt mozgatott meg, a legtöbben pedig visszajáró vendégek. A szabadegyetem célja a szórakoztatás mellett a kulturált keretek között rendezett találkozás és képzési lehetőség is – mondta a főszervező, hiszen ezáltal megismerhetik egymást a megye fiataljai, illetve a más megyéből érkező ifjúsági szervezetek tagjaival is kiépíthetnek kapcsolatokat.
Az elmúlt öt év legfontosabb eredménye, hogy több résztvevő a tábort követően kezdett el önkénteskedni valamilyen ifjúsági szervezetben, így a szervezeti élet egyre aktívabbá vált a megyében. „Célunk egy olyan szórakozási, képzési, tanulási lehetőséget biztosítani a fiataloknak a nyár folyamán, amely során kulturáltan ismerkedhetnek, szórakozhatnak és tanulhatnak. Az elmúlt évek konklúziója, hogy van igény erre a rendezvényre, hiszen sok olyan fiatal fordult meg a táborainkban, akik visszatértek”– mondta Oltean Csongor.
A szabadegyetem szervezése már három hónapja folyamatban van, a szervezők elmondták: nem kívánnak versenyezni egyetlen más hasonló jellegű eseménnyel sem, hanem egyedi dolgot akarnak megalkotni. A tábort idén Csomakőrösön szervezik augusztus 7 és 10 között, ahová ötszáz fiatalt várnak. Az árakat a fiatalok zsebéhez igazították, így a faházikókban elszállásolt résztvevők 60 lejt fizetnek a tábor teljes időszakára, míg a sátorozók 30 lejt. A programot jövő hétre véglegesítik, a meghívottak között közéleti személyiségek, politikusok, mérnökök és más szakemberek lesznek. Az ifjúsági szervezet egy Facebook oldalt is létrehozott az eseménynek, jelentkezni ott is lehet, illetve a Hárit honlapján.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!