Semjén Zsolt Sepsiszentgyörgyön ünnepel március 15-én

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a március 15-i ünnepi megemlékezésre szóló meghívását Semjén Zsolt, magyar kormányfő-helyettes. A magyar politikai alakulatok az előző évekhez hasonlóan idén is együtt ünnepelnek a városközpontban.

Nagy D. István

2013. február 25., 15:562013. február 25., 15:56

Nagyjából összeállt a március 15-i ünnepi megemlékezés sepsiszentgyörgyi programja. Az esemény főszónoka ebben az évben Semjén Zsolt, Magyarország kormányfő-helyettese lesz – tájékoztatta a Székelyhon.rot, Sztakics Éva, a megyeszékhely alpolgármestere. Az elöljáró elmondta, hogy a megemlékezés a huszárok és más lovasok felvonulásával veszi kezdetét. Az állomástól induló, környékbeli hagyományőrzők vezette, a rétyi fúvosok által kísért menetnek a toborzó nevet adta az önkormányzat, hiszen egyben hívogató is az ünnepi megemlékezésre.

A program részeként a Bodok szálloda előtt elhelyezett körképet a Virtuális Székelyföld honlapon található felvételekkel helyettesítik. Az új körkép leleplezési ünnepsége délután fél négytől kezdődik, majd ezt követi a központi ünnepség, amelynek része az Erzsébet parkban álló 1848-as emlékmű megkoszorúzása is. Az előző évekhez hasonlóan az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) idén is megszervezi a szónokversenyt, amelynek győztese felszólal az ünnepségen. Semjén Zsolton kívül ugyanakkor csak Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere tart beszédet.

A program része még az esti ünnepi koncert is, amelyet a Gregorius és a Csíki Kamarazenekarok adnak elő közösen. A műsoron magyar művek szerepelnek.

Sztakics Éva elmondta, hogy idén is a szervezőbizottságban mindhárom magyar politikai alakulat képviselői helyet kaptak, és az RMDSZ, az EMNP és az MPP együtt emlékezik a Márciusi Ifjakra, illetve az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés