
Nehezen lehet közlekedni Torja község agyagos, sáros utcáin, így például Karatna szakaszán – jelezte szerkesztőségünknek több helybéli lakos. Mint megtudtuk, az utca aszfaltozására már elkészültek a tanulmányok, hamarosan pályázni fognak az anyagiakra.
2016. február 16., 22:012016. február 16., 22:01
Csatornarendszert építettek ki az említett helyszínen ősszel, aztán kövekkel is feltöltötték az utcát, ám ez a réteg a tél folyamán besüppedt az agyagos, sáros utcarészen – magyarázta megkeresésünkre Daragus Attila, Torja polgármestere. Hogy javítsanak a helyzeten, kedden újabb 34 tonna kavicsot hordtak ki több szakasz (Karatna, Középszeg és Szász utca) lekövezésére – részletezte az elöljáró.
A javítást az önkormányzat költségén végzik, összesen 60 ezer lejt különítettek el erre, ugyanakkor az utca korszerűsítésével kapcsolatban februárban kívánnak pályázni a munkálatok finanszírozására. A tanulmányok alapján az aszfaltozást, valamint az esővíz-elvezető árok kiépítését is ebből az összegből oldanák meg.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.
szóljon hozzá!