Húsz év körüli férfit keres a sepsiszentgyörgyi rendőrség, a férfi az egyik károsultja annak a rablássorozatnak, amelyet egy már őrizetben lévő 19 éves fiatal követett el a megyeszékhelyen. Az áldozat a bűnvádi eljárás kiegészítése végett kellene jelentkezzen.
2013. február 19., 20:532013. február 19., 20:53
A rendőrség képviselői kedden fogalmazták meg a felhívást, megkérik a fiatalembert – akit az elkövető a Debren híd közelében fenyegetett meg egy pisztoly alakú öngyújtóval, majd elvitte a sapkáját –, hogy keresse fel a hatóságokat, egyrészt, hogy visszaszolgáltassák a tulajdonát, másrészt a bűnvádi eljárásba bekerüljön mint károsult. Az áldozat nem nyújtott be panaszt az esetet követően, így az ügyészség utasította az egyenruhásokat, hogy lehetőleg keressék meg, de eddig nem sikerült azonosítani.
V. L., az elkövető egyébként régebbi ismerőse a rendőrségnek, már több alkalommal kapták lopáson, illetve a hónap elején a már említett öngyújtóval fenyegetőzve eltulajdonította egy 22 éves nő mobiltelefonját. A másnap már őrizetbe vett 19 éves fiatalember a rendőröknek beszámolt egy korábban, a megyeszékhelyi Kőrösi Csoma Sándor utcában lévő orvosi rendelőben elkövetett lopásról, amikor egy táskát vitt magával, amiből 260 lejt és egy bankkártyát tulajdonított el. Jelenleg 29 napig előzetes letartóztatásban van.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
szóljon hozzá!