
Fotó: Boda L. Gergely
Magán és állami óvodákat ellenőriztek a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal munkatársai. A még áprilisban zajló látogatások alkalmával háromezer lejnyi pénzbírságot róttak ki, és több intézményt is figyelmeztetésben részesítettek.
2016. május 12., 17:262016. május 12., 17:26
Tematikus ellenőrzések alkalmával vizsgálták a háromszéki óvodákat, hogy milyen körülményeket biztosítanak az intézmények a gyermekek játszásához és tanulásához. A Kovászna megyei fogyasztóvédők arra is kíváncsiak voltak, milyen összetevőkből készülnek az összeállított menüsor egyes tételei, található-e lejárt szavatosságú termék, ugyanakkor feltüntetik-e, hogy hány kalóriát tartalmaz egy-egy adag étel.
A még áprilisban szervezett vizsgálatok alkalmával a Hófehérke Napköziotthonban több lejárt szavatosságú terméket is találtak, így negyven dekagramm vajat, négy kilogrammnyi kekszet, továbbá hat kilogramm vegyes virágmézet és müzlit is. Az intézményt kétezer lejre bírságolták meg, a fent említett élelmiszereket pedig bevonták. Ezen kívül a Hófehérke, valamint a Gulliver Napköziotthonban is hasonló problémával szembesültek a fogyasztóvédők: olyan termékeket találtak az ellenőrök, amelyek nem ajánlottak a kisgyermekek számára. A kihágás miatt mindkét intézményt figyelmeztetésben részesítették.
A baróti Cimbora Napköziotthon esetében olyan élelmiszereket tároltak a hűtőben, amelyek nem rendelkeztek semmilyen írott információval a csomagoláson. Az intézmény ezerlejes pénzbírságot kapott. A már említett baróti, a Hófehérke, valamint a sepsiszentgyörgyi Árvácska Napköziotthon figyelmeztetésben részesült, mivel a felszolgált ételek esetében nem tüntették fel az azokban található allergén anyagokat.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
szóljon hozzá!