
Újabb mandátumát kezdhette meg szerdán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat alakuló ülését a román nemzetiszínű vállszalag körüli vita is „tarkította”.
2016. június 22., 19:112016. június 22., 19:11
2016. június 22., 21:442016. június 22., 21:44
Papírforma szerint zajlott szerdán a sepsiszentgyörgyi tanács alakuló ülése is, a harmadik mandátumát kezdő Antal Árpád polgármesterre Sebastian Cucu prefektus adta fel a román nemzeti színű vállszalagot, megjegyezve: reméli, büszkén viseli majd. Antal szerint ellenben fordítva tette fel, így a kormánymegbízott levette, kifordítva tette vissza, de nem a megfelelő oldalra, ezért újra megcserélték. Végül Cucu elővett a táskájából egy vadonatújat és azt adta át.
Alpolgármesternek Antal Árpád Sztakics Évát és Tóth Birtan Csabát, a Tega köztisztasági vállalat igazgatóját javasolta. Más javaslat nem volt, ellenben a PSD-s Rodica Pârvan sérelmezte, hogy a román közösség nem kap végrehajtói tisztséget. Ugyanezen okból Madalin Guruianu PNL-s tanácsos lemondott mandátumáról, a két román párt négy tanácsosa pedig közös frakciót alakított, véget vetve az eddigi szembenállásnak.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!