Öntözőrendszerek: kincs, ami szinte nincs

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

A termőterületek méretéhez képest Háromszéken gyakorlatilag nem is létezik öntözőrendszer. Az elhanyagolható számú öntözők száma a jelek szerint idén bővül.

Nagy D. István

2014. január 29., 17:492014. január 29., 17:49

Az évtizedek óta jellemző helyzetről Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője annak kapcsán beszélt, hogy a tavaly alakult Öntözővíz Használók Egyesülete némi eredményt ért el ezen a téren: az Országos Talajfeljavító Ügynökség megyei képviselete Maksán átadta az egyesületnek a mintegy ezer hektár öntözését biztosító, 1989 óta használaton kívül lévő rendszerhez tartozó pumpáló állomást. Ez annyit jelent, hogy a Sepsiszentgyörgy közelében lévő Szépmezőn található rendszerrel – amely mintegy 1600 hektáron teszi lehetővé az öntözést – a megyében újabb ezer hektár esetében lehet majd megoldani a víz eljuttatását a földekre, Maksa, Telek, Szőrcse és Dálnok környékén.

Az igazgató értesülése szerint utóbbi esetében a rendszerváltás előttről már létező rendszer nagy része épen megmaradt, és az egyesület tervei szerint pályázni kívánnak a korszerűsítés érdekében. Könczei ugyanakkor elmondta, a pumpáló állomás átvételével gyakorlatilag egy áldatlan állapot szűnt meg, hiszen az egyesület már korábban megkapta a rendszer gondnokságát, de a pumpáló állomást nem, így ki sem tudták próbálni, hogy milyen állapotban van.

A megyeszintű állapotokról az intézményvezető elmondta: tekintve, hogy Kovászna megye mezőgazdasági területe 83 ezer hektár, a kevéssel több mint két és fél ezer hektár vízellátását biztosító rendszer gyakorlatilag jelentéktelen. A nagyobb magántermelők – elsősorban Kézdivásárhely térségében – megpróbálták megoldani az öntözés kérdését, viszont ez igen komoly költségekkel jár. Az igazgató értesülései szerint csak egy erre a célra fúratott kút kialakítása meghaladja az ötezer lejt, illetve utána az elhasznált vízért is fizetni kell.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés