
Önértékelést, pozitív énképet tanulhattak azok, akik a hétvégén szervezett önismereti tréningen vettek részt Sepsiszentgyörgyön.
2013. március 04., 12:162013. március 04., 12:16
2013. március 04., 12:462013. március 04., 12:46
A Kónya Ádám Művelődési Házban zajlott eseményen Czine Joó Éva és Dulányi B. Szidónia pszichológusok vezetésével ismerhették meg önmagukat a részvevők. Dulányi Szidónia korábban elmondta: szükségét érezte a tréning megrendezésének, hiszen az emberek többsége önismereti gondokkal küzd, önértékelési zavaraik vannak, ez pedig nőkre és férfiakra egyaránt jellemző. A tulajdonságinkat nem elég megismernünk, de értékelni is kell, ez pedig munkával jár – magyarázta a szakember, aki ebben segített az érdeklődőknek.
„A Sikeres én címet viselő tréning valóban sikeresnek nevezhető, hiszen sokan megjelentek, és mindenki nyitott, közlékeny volt. Nagyon fontos volt a személyes jelenlét, hiszen az énről volt szó, az egész napos rendezvény során pedig olyan gyakorlatokat végeztünk, amelyek által mélyebb vonásokat fedeztek fel magukban a részvevők” – összegezte a hétvégét Dulányi Szidónia. A 33 érdeklődő, a Csípj fel, kisvirág! nevet viselő játék során oldódott fel leginkább, amely egy ismerkedő játék, és általa új családot kaptak a részvevők. Az új család pedig új helyzetet teremett, amely abban segített, hogy jobban figyeljenek magukra és megértsék magukat az érdeklődők.
A pszichológus azt is kifejtette: a visszajelzésekből ítélve mindenki belátást kapott a saját énjébe, amelyet ismer ugyan, de eddig nem hozta felszínre. Sokakban ugyanakkor kérdőjelek merültek fel, így a tervek szerint újabb képzésre, tréningre kerül sor a már összeszokott pszichológus páros szervezésében.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!