
Fotó: Pethő Melánia
Nyári táborokat, vásárokat ellenőriz idén nyáron is a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor diákjainak táborában több kihágást is találtak június végén.
2016. július 05., 14:242016. július 05., 14:24
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Háromszéken zajló nyári táborokat ellenőriznek a Kovászna megyei fogyasztóvédők. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor gimnázium több, mint harminc I-IV. osztályos diákja táborozott Csomakőrösön, ahol június végén tartottak ellenőrzést a fogyasztóvédők – tájékoztatott Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelem vezetője.
A helyszínen kiderült, a tábort június 27. és július 1. között szervezték a már említett tanügyi intézmény tanárjai, az iskola vezetőségének jóváhagyása nélkül. A táborozó gyermekek nem rendelkeztek egészségügyi igazolással, hogy részt vehetnek a több napos programon. A fogyasztóvédelmi felügyelőség háromszéki vezetője felhívja a figyelmet, hogy minden tíz diák után egy felügyelő tanár kell legyen a hasonló táborokban, ez esetben azonban csak ketten voltak, továbbá a különböző kompetens hatóságok számára le kellett volna jelenteniük azokat a tényezőket, amelyek szavatolják a gyerekek biztonságát a programok során. Mircea Diacon hozzátette, a csomakőrösi egység, amely a tábor helyszíne volt, nem rendelkezett elszállásolási, valamint étkeztetési engedéllyel.
A fogyasztóvédők jelentették az esetet a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségnek, a gazdasági egységet pedig figyelmeztetésben részesítettek, így az nem szervezhet hasonló eseményeket, amíg be nem szerzi a szükséges engedélyeket. A háromszéki fogyasztóvédők a táborokon kívül idén is ellenőrzik a vásárokat, illetve a további rendezvényeket megyeszerte, ugyanakkor arra kéri ezek szervezőit, hogy csak a szükséges engedélyek megléte után kössenek szerződést gazdasági egységekkel – figyelmeztet Mircea Diacon.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!