
Szemétből készítettek új és hasznos dolgokat hétvégén a Recycle Design program keretében Sepsiszentgyörgyön.
2012. október 08., 09:492012. október 08., 09:49
2012. október 08., 10:052012. október 08., 10:05
A szemétbe dobott dolgok nagyrésze nemcsak újra felhasználható, de egy kis kreativitással teljesen átalakítható és új tárgy készíthető belőle – vallják azok, akik részt vettek hétvégén a Huhuuban szervezett szemét dizájnakción. A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa keretében szervezett programon a kreatív ötletek megtanítása, kipróbálása volt a cél, és a feladat sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint sokan hitték. A hulladékdizájnerek szerint a nejlonzacskótól a CD-ken át a flakonokig minden hasznosítható, átalakítható és ezt be is bizonyították.
A tevékenység során számítógépbillentyűzetből készítettek fülbevalót, sörösdobozból gyertytartót, újságpapírból kosarat. Veres Nagy Timea, a fővárosprojekt egyik szervezője elmondta: az érdeklődők örömmel fogadták a kezdeményezést és számos érdekes darab készült a rögtönzött műhelyben. Ő maga egy zörgőt készített a gyerekének, de figyelmmel kísérte a többi kézműves tevékenységét is. Egy másik résztvevő P. Orsi műanyag flakonokból készített több érdekes tárgyat is: „A pet-palackot választottam, ami nagyon szennyező és nehezen bomlik le, bár már szelektíven is gyűjtjük, azért nem árt, ha tudunk egy-két egyéb lehetőséget is. Újrafestve vázát, gyertyatartót, sőt szalagfüggönyt is készíthetünk belőle.”
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!