
Fotó: Molnár-Székely Emőke
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sürgősségi osztályán az elmúlt héten 679 személyt láttak el, és minden ötödik esetben a beutalás mellett döntöttek – tájékoztatott Nagy D. István, az intézmény szóvivője.
2014. július 07., 16:112014. július 07., 16:11
A megyei kórházban a jelzett időszakban 19 gyerek született, közülük 12 lány. Borúsabb ugyanakkor, hogy négyen kíséreltek meg önkezükkel véget vetni életüknek – számolt be Nagy D. István. Az intézmény szóvivője elmondta: két közúti baleset öt sérültjét látták el az intézmény sürgősségi osztályán, melyből két személy esetében szükséges volt a beutalás. Ugyancsak a beutalás mellett döntöttek a szakemberek két olyan személy esetében, akik erőszakos cselekmények nyomán szerzeztek sérüléseket. Ebben a kategóriában négy személyt már a sürgősségi osztályon elláttak, és otthonukban lábadozhatnak. A szóvivő a heti mérleg kapcsán arról is tájékoztatott, hogy nyolc, ittas állapotban a sürgősségi osztályra került személyt is kezeltek, az intenzív terápia osztályon pedig négy személyt ápolnak. Ez utóbbiak öngyilkosságot kísérlet során sérültek. Állapotuk kielégítő.
A kullancscsípéssel jelentkezők száma továbbra is viszonylag magas maradt, 23 esetben kértek szakorvosi beavatkozást az élősködő eltávolítására. Az elmúlt héten ugyanakkor egy könnyebb gombamérgezéses esetet is jeleztek, beutalásra nem volt szükség.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!