
Fotó: Kristó Róbert
Több, mint kilencezer sürgős riasztásnál helyszíneltek, közel 63 ezer ellenőrzést végeztek és ötezernél is több tevékenységet folytattak a háromszéki rendőrök 2015-ben. Kiértékelték munkájukat.
2016. január 30., 15:482016. január 30., 15:48
Több, mint tízezer esetnél léptek közbe a háromszéki rendőrök 2015-ben, amelyek alkalmával 89 százalékos arányban érkeztek a helyszínre tíz percnél rövidebb idő alatt– tájékoztat Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Csökkent a lopások száma, ez több, mint 15 százalékkal, ahogyan a rablások száma is 23 százalékkal a 2014-es évhez képest. Nőtt az utcai bűnözés az elmúlt évhez képest, ez közel 4 százalékkal, amelyek majdnem 80 százaléka városi, míg a többi vidéki környezetben történt.
„Az utcai bűnözés kategóriájába tartozó esetek megközelítőleg kilencven százalékában lopásról beszélünk, ennek pedig fele parkoló gépjárművekből való felszerelések eltulajdonítása volt” – fogalmazott a szóvivő. A Kovászna megyei rendőrök 162 ezer szál cigarettát, 1200 liter alkoholt, illetve hét gépjárművet foglaltak le mintegy 8 és fél millió lej értékben. Ezen összeg nőtt a 2014-es évhez képest.
Összesen 44 halálos és nem halálos fegyvert koboztak el a háromszéki rendőrök az elmúlt évben, ezen kívül még 21 kilogrammnyi pirotechnikai eszközt, 8 és fél kilogrammnyi mérgező anyagot, illetve 458 kilogrammnyi vadhúst és hét vadász trófeát.
A forgalmi rendőrök közel 22 ezer pénzbírságot róttak ki több, mint 3 millió lej értékben, 732 jogosítványt, valamint 743 forgalmi engedélyt vontak be. A gépjárművezetők által be nem tartott sebességhatár miatt közel kétezer bírságot szabtak ki, illetve megközelítőleg ezer biciklis esetében alkalmaztak szankciókat.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!