
Fotó: Both Ildikó
Néhány hét és kezdődik az iskola, a szülők pénztárcáját pedig megterheli a tanfelszerelések beszerzése, főként, ahol több gyerek is van. Néhányan már nyár elején beszerezték a kötelező taneszközöket, mások a napokban kezdtek el vásárolni.
2012. augusztus 20., 13:402012. augusztus 20., 13:40
2012. augusztus 20., 20:492012. augusztus 20., 20:49
Az alap könyvcsomag mellé több mindent is be kell szerezni a gyerekeknek, és bár olcsó termékek is kaphatók, inkább a drágább, de jobb dolgokat ajánlatos venni – mondta V. Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Heuréka könyvesbolt munkatársa. A boltban állandóan lehet kapni az iskolához, óvodához nélkülözhetetlen kellékeket, szeptember előtt pedig az árak nem emelkednek, sőt néhány terméknél csökkennek. A sepsiszentgyörgyi szülők nagy része diákboltból, könyvesüzletből szerzi be a tanévkezdéshez szükséges eszközöket, legtöbben a gyerekekkel együtt, akik kedvükre válogathatnak a különböző figurákkal vagy énekesekkel díszített füzetek, tolltartók között.
„Egy alapcsomag ára ötven-száz lej körül van” – mondta a könyvesbolt munkatársa, ehhez még jön az iskolatáska is, ami ötven lejnél kezdődik. Hogy mit tartalmaz egy alapcsomag? Természetesen füzetet, melyek darabja 1,25 lejnél kezdődik, de 5 lejért is vásárolhatunk színes, sztárokkal ábrázolt borítójú füzetet. Az első osztályosok írásfüzete szintén 1,20 baniba kerül, a szakfüzetek – biológia, földrajz – ára pedig 1,25 és 3,65 lej között mozog, mérettől függően. V. Zsuzsa elmondása szerint általában tízes füzetcsomagot vásárolnak a szülők, és inkább az olcsó fajtából, kivéve, ha a gyerek is jelen van, mert akkor ő maga válogatja össze a csomagot, természetesen a divatosabb, márkás termékekből.
Az elsősöknek, de nagyobbaknak is különböző méretű és formájú rajzfüzetet, rajztömböt kínálnak 2,60 lejes ártól kezdődően, de a speciális rajztömb már 15 lejbe kerül, utóbbit inkább a művészetis diákok számára ajánlják. Az írószerek is a banikért kapható golyóstollakkal kezdődnek, de aranyhegyű, drága töltőtollak is vannak, ezek tíz lejnél kezdődnek. Egy teljesen felszerelt, de nem márkás tolltartó ára 17 lej, a márkás, több rekeszes ára pedig 35. Az iskolatáskák 50 lejnél kezdődnek, a rajzfilm figurás vagy sztárok arcképével díszített táskák 70 lejbe kerülnek, csakúgy, mint a bőr hátizsákok.
„A szülők olcsót és jót szeretnének, de ez sajnos lehetetlen. Ami olcsó, az nem tartós, általában kínai dolog, és a vízfestéknél könnyen kiszárad a festék, a ceruzák hegye könnyen törik vagy a füzet lapjai gyenge minőségűek. Ezért inkább márkás termékeket kellene vásárolni, ezek tartósak, szépek és hasznosak is. Néhány éve kész csomaggal, felszerelt hátizsákkal is próbálkoztunk, de nincs rá igény. Jobban szeretik a szülők maguk összeállítani a csomagot, külön vásárolva meg a felszerelést, odafigyelve az árakra is. Ugyanakkor üzletünkben augusztus folyamán a füzetekre 15 százalékos kedvezményt is adunk.” – magyarázza V. Zsuzsa.
Andorkó Réka két iskolás korú gyerek édesanyja, kisebbik fia, Levente most kezdi az iskolát, a nagy fia, Zoltán pedig ötödikes lesz. Édesanyjuk már nyár elején megkezdte a tanfelszerelés megvásárlását, egy-egy darabot mindenből, így nem kell egyszerre nagyobb összeget kiadnia.
„Májusban már beszereztük az iskolatáskát és néhány füzetet is, mindkét gyerekem nyáron ünnepli a születésnapját, így tolltartót is kaptak ajándékba. Szakfelszerelést nem veszek, mert nem tudom milyen kiegészítőket kérnek, ez az iskolakezdés után derül ki, de egyebet mindent megvásárolunk. Szerintem Sepsiszentgyörgyön jó árak vannak, olcsón is lehet kapni minőségi dolgokat” – mondta Andorkó Réka. A kétgyerekes anyuka azt is elmondta, a két gyerek iskolába való indítása közel ötszáz lejt emészt fel a családi költségvetésből, ezért is vásárolt meg mindent lassan, nem egyszerre.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!