Kiállnak a községvezetők mellett az alkalmazottak

Uzon község polgármesteri hivatalának alkalmazottai kiállnak dr. Ráduly István polgármester, illetve Ábrahám Csaba alpolgármester mellett, akik esetében érdekellentétet és károkozást állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

Rákosi Katalin

2013. február 25., 17:152013. február 25., 17:15

2013. február 25., 17:172013. február 25., 17:17

A nyílt levelet a községháza 25 alkalmazottja írta alá, melyben azt állítják, hogy a testvértelepülések küldötteinek elszállásolása a törvények betartása és az önkormányzati testület döntése alapján történt. „Tudjuk azt, hogy a polgármester úr 2010-ig a testvérkapcsolati küldöttségeket ingyenesen szállásolta el a felesége tulajdonában lévő Mókus Panzióban. Ennek köszönhetően számos előnyt szerzett a településnek. A község ingyen kapott egy tűzoltóautót, egy szemétbegyűjtő-autót – így minden Uzon községi lakos három éven keresztül egy lejjel kevesebbet fizetett a szolgáltatásért, mint más községiek –, hét éven keresztül látványos tűzijátékot, valamint nagy játék- és könyvadományt is kaptak a községi óvodák, iskolák. Ezennel teljes mértékben elítéljük azt, hogy egy demokratikus országban koncepciós per ízű eljárásokkal kell foglalkozzon egy polgármester, ezáltal hátráltatva a mindennapi munkáját” – írják a nyílt levélben.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség jelentése szerint Ráduly Istvánt érdekellentéttel lehet vádolni, mivel az uzoni elöljáró hozzávetőleg 2500 eurós nyereségre tett szert, amikor a felesége tulajdonában levő bikfalvi Mókus Panzióban szállásolta el több hivatalos küldöttség tagját. 2010-ig a szállásért nem kellett fizetni, de a panziótulajdonos – a polgármester felesége – tovább nem vállalta az ingyenes vendéglátást, így az elmúlt években az önkormányzatnak fizetni kellett a szolgáltatásért. Az ANI-jelentés szerint az alpolgármester 800 lej kárt okozott a községnek, amikor felszámolta egy magyarországi út üzemanyagköltségét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés