
A hátralévő utolsó, kb. egykilométeres szakasz az Arénáig
Fotó: Farkas Orsolya
Nagyon várja már Sepsiszentgyörgy kerékpáros közössége, hogy teljes hosszában elkészüljön az Olt menti bicikliút, ahol zavartalanul, biztonságosan közlekedhetnének. Úgy látszik, ezt – egyelőre – több okból sem lehet maradéktalanul megvalósítani.
2025. április 30., 20:072025. április 30., 20:07
Az eredetileg hétkilométeresre tervezett bicikliút az Olt védőgátján vezet át, és az elnyúló munkálatok után úgy tűnik, már nagyon közel van az átadáshoz. Kilyén felé a Szemerja-patakig ér, addig kapott a város felülépítési engedélyt a vízügyi igazgatóságtól, ellenkező irányba pedig a Sepsi Arénáig, illetve az Árkosi-patakig húzódik majd, jelenleg
A közösségi hálón többen és több ízben tették szóvá a még el sem készült infrastrukturális beruházás hibáit: az aszfalt tökéletlenségét vagy a hiányzó korlátokat (például a hídlábak melletti meredek lejtőknél, ahol valóban veszélyes lenne lecsúszni, lebukni az útról).
– nyugtatott meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
Közölte, a korlátokat a város kérte úgy elhelyezni, hogy ahol találkoznak a gyalogutakkal, a horgászok ösvényeivel, maradjon annyi köz rajtuk, hogy az emberek a korláton való átmászás nélkül tudjanak áthaladni ezen a szakaszon.
Azt viszont megerősítette az elöljáró, hogy már tapasztaltak szándékos rongálást is: egy személy megkötött és kirántott egy korlátelemet, mert úgy látta jónak, hogy neki és kvadjának semmi ne álljon az útjába. A kivitelező kamerafelvételei alapján utóbb sikerült a tettest azonosítani. Az önkormányzat akkor sem őriztethetné a létesítményt, ha akarná, mert még nincs neki átadva a bicikliút, így nem is költhet rá.
A héten leltározták a hibákat
Fotó: Farkas Orsolya
Ami az aszfalthibákat illeti – amiket éppen e héten vettek számba a kivitelezővel közösen –, az alpolgármester szerint javításukra a hátralévő szakasz aszfaltozásával egy időben kerülhet sor. Amint azonban a helyszíni szemlén magunk is láttuk, még a korlátokon is van igazítanivaló. Az átadás május végére várható.
Kölcsönösen kellemetlenkednek egymásnak: a bicikliút a nyájnak és pásztorának, a nyáj időnként a bicikliúton haladóknak
Fotó: Farkas Orsolya
Egy 19 éves fiatal nő sérült meg abban a közúti balesetben, amely pénteken délután történt a 11-es országúton, Ojtoz közelében.
Két autó ütközött össze pénteken délután a 11-es országút Ojtoz környéki szakaszán, így jelenleg csak egy sávon közlekedhetnek az autók – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Július 4–5-ét a közösségben való szórakozásnak szenteli a gelencei önkormányzat, immár negyedik éve. Rönkhúzás, traktorszépségverseny, főzőverseny szerepel a két nap programjában, hogy minél többen virtuskodhassanak.
Mától nyitva a jelentkezés az idei, 15. Székely Vágtára, amely a kormányzati megszorítások következményeképpen gyakorlatilag egynapos lesz és az eddigiekkel ellentétben ősszel szervezik meg.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
szóljon hozzá!