Máris támad a prefektus

A kormánybiztosi hivatal alapvető feladata elleni tettként értelmezte Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa Tamás Sándor, a megyei önkormányzat, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hétfői figyelemfelkeltő akcióját. A kormány képviselője szerint az elöljárók a mulasztásaikat akarják palástolni, etnikai-politikai irányba eltolni.

Nagy D. István

2012. november 05., 14:492012. november 05., 14:49

2012. november 05., 16:302012. november 05., 16:30


Állásfoglalásban Codrin Munteanu úgy véli, hogy a két önkormányzati vezető azután döntött a prefektusi hivatal előtt tartandó sajtótájékoztató megszervezése mellett, hogy a kormányhivatal két rendben is felszólította őket, hogy pontos adatokat szolgáltassanak a Regionális Operatív Program keretében futó pályázatokról. Ezek összértéke meghaladja a 170 millió lejt. Munteanu úgy tudja, hogy sem az október 23-án, sem a november másodikán kiküldött megkeresésre nem érkezett választ, illetve mind Tamás Sándort, mind Antal Árpádot zavarta a kormányhivatalnak az átláthatóságot célzó kérése, és ezért szervezték az akciót. A prefektus emlékezteti az önkormányzati vezetőket, hogy az adatoknak az általa vezetett intézmény felé történő kiadása törvényes kötelesség, és erről nem kellene etnikai kérdéseket felhasználva, a közvéleményt manipulálva elterelni a figyelmet.

A prefektus ugyanakkor jelzi, hogy kérni fogja a továbbiakban a Borvíz útja projektre vonatkozó összes adatot. Mert bár a beruházás hivatalosan közel egy éve lezárult, viszont az ingatlanok továbbra is „lakat alatt vannak\". A kormányhivatal ugyanakkor felülvizsgálja, hogy bizonyos szerződések esetében nincsenek-e feddhetetlenségi problémák.

Munteanu végül felszólítja az önkormányzati vezetőket, hogy ne rángassák az intézményt a politikai porondra, illetve a hivatal ne legyen a kampány része, amit a maguk részéről be is tartanak.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Székelyhon.ro megkeresésére Codrin Munteanu újabb kötekedésének minősítette a felhozottakat, illetve nevetségesnek tartja a szimbólumok védelmében szervezett akció „összemosását\" pénzügyi, kormányzati kérdésekkel. A városvezető rámutatott, hogy az állítás nem állja meg a helyét, ugyanis a polgármesteri hivatal még október 25-én elküldte a kért adatokat, és a dokumentumot a prefektura is iktatta október 26-án.

„Mindenki számára tiszta, hogy tulajdonképpen csak egy újabb mesterséges konfliktuskeltéssel állunk szemben, hiszen a Regionális Operatív Program keretében Sepsiszentgyörgyön zajló beruházások egyikével sincs gond, olyannyira, hogy egyes projekteket határidő előtt lezártunk. Emlékeztetném ugyanakkor Codrin Munteanut, hogy az említett 170 millióból egy banit sem hozott ő a megyébe, ami pedig az esetleges fennakadásokat, késéseket illeti, azért inkább az általa képviselt kormánynál kellene panaszt tegyen\" – fogalmazott az elöljáró.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt

Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés