
Az RMDSZ helyi fiataljai mellett magyarországi fiatalok is segítik Háromszéken a regisztrációs munkát. Az RMDSZ tízezer háromszéki regisztrálását tűzte ki célul, akik majd szavaznak a magyarországi választásokon.
2014. január 16., 17:042014. január 16., 17:04
A fiatalok magyar-székely összefogásnak nevezték a regisztráció kapcsán megvalósuló közös munkát. Terveiket csütörtökön ismertették, a megbeszélésen a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviseletében jelen volt Gaal Gergely országgyűlési képviselő, valamint Kocsis Dániel, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője, illetve Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke és Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) vezetője.
Grüman Róbert, a helyi RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette, a magyarországi választásokon való részvételre legalább tízezer háromszéki személy regisztrálását tűzték ki célul. A fiatalok öt csapattal készülnek a különböző településekre, és segítenek az érdeklődőknek.
Kocsis Dániel, az IKSZ nemzetpolitikai munkacsoport vezetője elmondta, jelenleg a regisztrációs folyamatban terepmunkán vesznek részt közösen az erdélyi fiatalokkal, céljuk pedig az, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel. Gaal Gergely országgyűlési képviselő a szavazati jog kihasználásának fontosságáról beszélt, hiszen a kettős állampolgársághoz tartozik a szavazati jog is, amellyel élni kell.
„Élnünk kell a jogainkkal” – fejezte ki meggyőződését Oltean Csongor, a HÁRIT vezetője, elmondva, minden magyar állampolgársággal rendelkező fiatalt arra biztatnak, hogy vegyen részt a választásokon. Ennek érdekében online kampányt szerveznek a magyarországi ifjúsági szervezettel közösen.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!