Magyar kultúra napja Háromszéken

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Lemezbemutató koncerttel, hangversennyel, filmvetítéssel, képes-levelezőlap kiállítással, könyvbemutatóval ünneplik meg a magyar kultúra napját Háromszéken. A Himnusz születésének napján adják át idén már másodszor a Háromszék Kultúrájáért-díjat.

Gy. Turoczki Emese

2014. január 16., 17:132014. január 16., 17:13

2014. január 17., 18:332014. január 17., 18:33

A rétyi fúvószenekar idén kilencedik alkalommal szervezi meg január 17-én, pénteken 19.30 órakor a magyar kultúra napi hangversenyt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermé­ben, amelyen Mak­sai József karmester vezényel. Az eddigiektől el­térően idén jegyet kell váltani az előadásra a városi kulturális szervezőirodában, mivel a helyek száma korlátozott.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Bod Péter Megyei Könyvtár és Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy szervezésében tartják január 21-én, kedden 18 órától a könyvtár Gábor Áron termében Szilágyi István Kossuth-díjas író és Király László József Attila-díjas költő Kőesésben, fényhullásban című közönségtalálkozóját. A meghívottak beszélgetőtársa: Fekete Vince költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese.

Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertjével ünnepli Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa a magyar kultúra napját. A koncerten második alkalommal adják át a megyei önkormányzat által felajánlott Háromszék Kultúrájáért-díjat. A kitüntetés egy életműdíj, a háromszéki kultúra terén kifejtett több évtizedes tevékenység elismerése. Az ezer eurót jelentő díjat, január 22-én, 19 órától ünnepélyes keretek között adja át Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a Tamási Áron Színház nagytermében tartandó lemezbemutató koncerten, amelyre a belépés díjtalan, az ülőhelyek száma azonban korlátozott.

A koncertet megelőzően 17 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében bemutatják Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa Descriptio Transylvaniae című könyvét, melyet Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja méltat. A könyvbemutató házigazdája a térképgyűjtőként is ismert Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A Descriptio Transylvaniae  megjelenése azért mérföldkő, mert ez az első kiadvány Erdély önálló nyomtatott történelmi térképeiről. „A teljesség igényével készült, mert minden ma ismert Erdély-lapot tartalmaz, olyanokat is, amelyek kiadásuk óta először láthatók nyomtatásban. Bizton állíthatjuk, hogy így együtt ezek a térképlapok nem szerepeltek még soha. Ezek a térképek nem csak történelmi forrásmunkák, nem csak pontos lenyomatai egy kornak, nem csak földrajzi megjelenítései Erdélyországnak, hanem páratlan művészi alkotások, amelyek szemet gyönyörködtetnek, műveltséget csiszolnak” – olvasható a kötet előszavában.

Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban az emeleti kiállító-teremben január 22-én, szerdán 17 órától Fábri Zoltán Körhinta című filmjét vetítik. Ugyanott 19 órától Slam Poetry estet tartanak, melyen fellépnek a sepsiszentgyörgyi Slam csapat tagjai: Kocsis István, Morar Ervin és Ferentz Anna-Kata. A két esemény szervezője a Vigadó Művelődési Ház és a Kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak. A nagyteremben ugyancsak január 22-én, szerdán a Perkő Néptáncegyüttes az Eltáncolt cipellők című előadását mutatja be. A műsor koreográfusai Horváth Tas, Lukács Réka és Marthi Jenő.

Kovásznán a magyar kultúra napjára a Városi Művelődési Ház az Evilági Együttes lemezbemutató koncertjével készül, erre január 24-én, pénteken 19 órától a Művelődési Központban kerül sor. Ugyanebből az alkalomból, de már január 20-án, hétfőn tart könyvbemutatót az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, ez alkalommal a Vadrózsák második kötetét mutatja be Olosz Katalin irodalomtörténész, néprajzkutató, a könyv életre hívója és Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. A bemutatón Thiesz Katalin népdalénekes, tanítónő is közreműködik. Január 22-én reggel 9 órától a Civilek Háromszékért társszervezésben a kovásznai Művelődési Központban látható Tamási Áron Görgeteg című drámája, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad előadásában, amelyet Molnár János rendezett. Ezt követően tematikus diák-vetélkedők lesznek a Városi Művelődési Ház nagytermében.

Baróton január 21-én, kedden 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár termében a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett író-olvasó találkozó meghívottja a csíkszeredai Molnár Vilmos író, szerkesztő. A találkozón bemutatják a meghívott közelmúltban megjelent, Az ördög megint Csíkban című novelláskötetét. Az est házigazdája Demeter Zoltán lesz.

Január 21-én 17 órától az árkosi Szentkereszty kastélyban képes-levelezőlap kiállítás Kis családtörténet – egy képeslapgyűjtemény tükrében címmel kap helyet, amelyet Tamás Anna és Pál Boróka Jó napot! Édes! című könyve alapján rendeznek be. A kiállítást és a fiatal szerzők munkáját bemutatja Nagy Babos Edit tanárnő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés