
Idén alapozó aszfaltszőnyeg kerül a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcára, hogy a síszezon idején a sportkedvelők és turisták könnyen eljuthassanak Sugásfürdőre.
2012. október 05., 14:102012. október 05., 14:10
A végső koptatóréteg tavasszal kerül rá az úttestre, és valószínű, hogy a járdák is csak jövőben készülnek el, mert az utcai lámpákat az egyik oldalról át kell költözteti a másikra, a kábeleket le kell fektetni, a régi lámpatesteket pedig kivenni. Biciklisávot is kialakítanak, mert az a cél, hogy autó helyett bringával, autóbusszal vagy gyalog látogassanak ki Sugásfürdőre a megyeszékhelyiek.
„Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen az erdő együtt él velünk, itt van a város mellett, az egészséges életmód érdekében ezt ki kell használni, és arra kell ösztönözni a fiatalokat is, hogy a füstös kocsmák helyett a szabadban töltsék a szabadidejüket” – fejtette ki Antal Árpád polgármester.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat pályázati pénzekből fejleszti a várostól 10 kilométerre fekvő Sugásfürdőt. Idén felújították a mofetta épületét és a szabadtéri medencét, dolgoznak az egykori vendéglő, a tizennyolc részből álló minigolfpálya, tenisz- és extrémsportpálya építésén, valamint felújítják az egykori melegfürdőt is.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!