Látogatóközpont létesül a természetvédelmi területek kezeléséért

Látogatóközpontot építenek a Rétyi Nyírben, illetve három információs pontot alakítanak ki Háromszék különböző természetvédelmi területeinek bemutatása érdekében. Ezen területekre elkészítik a megfelelő kezelési tervet is.

Bencze Melinda

2014. június 26., 15:192014. június 26., 15:19

Papucs András, a projekt ötletgazdája elmondta, a főként Európai Uniós forrásokból finanszírozott projekt a 2007-2013-as Környezetvédelmi Operatív program része. Szakmai szempontból Kovászna megye eddigi életében az egyik legnagyobb természetvédelmi beruházás lesz, gyakorlati kivitelezése most kezdődött, a megye összesen négy területét érinti majd.

Kezelési terv öt területre

Tizenegy élőhelyen és öt természetvédelmi területen kell elkészíteni a kezelési tervet, ezek a Csókás-Veczer dombság, a Veresvíz tőzegláp, a Felső-Olt szakasz, a Fekete-ügy, illetve a Rétyi Nyír. „A terv elkészítése során biológusok mérik fel az adott területen levő védett állatfajokat és az élőhelyek állapotát. Megfigyelik, milyen tendenciát mutatnak ezek az eddig ismert adatok alapján, hogy romlik-e, növekedést mutat-e, esetleg stagnál. A legvégén a szakemberek javaslatokat tesznek a jövő tevékenységeit illetően, például mit kellene tenni az élőhely rehabilitációjának érdekében” – ecsetelte Papucs András. Mint mondta, eddig nincs olyan állat- vagy növényfaj Háromszéken, amely közvetlen veszélyben lenne, azonban hosszú távú problémák léteznek, mind az élőhely változással, mind pedig a populáció csökkenéssel kapcsolatban.

Látogatóközpont a Rétyi Nyírben

Az ötletgazda elmondta, hogy a helyiek és az ide látogatók informálását szolgálja majd a felépülő látogatóközpont. A környező területek növény-, és állatvilágát mutatja be, a helyszínválasztás azonban a Rétyi Nyírre esett, ugyanis ez a megye központi részén helyezkedik el, továbbá nagy a látogatottsága. Papucs elmondta, a központ épülete több mint hatszáz négyzetméter lesz, ugyanakkor a Háromszékre jellemző építészeti jegyeket fogja viselni, ezért egy Kovászna megyében található kúria alapján készülnek el a tervek. Az épületben egy száz négyzetmétert is meghaladó kiállítótért rendeznek, és helyet kap benne egy előadóterem. Kutatóknak szállást alakítanak ki, illetve részükre alapfelszereltséget is biztosítanak, hogy a terepmunkán szerzett tapasztalataikat azonnal feldolgozhassák. A megnyitásakor egy napos programmal tudnak szolgálni a felnőttek és gyermekek számára, ám szeretnének a jövőben erdei iskolát is működtetni.

Információs pontok utászházakból

„A pályázatba csak hetven négyzetméter fért bele, így ezekben az épületekben egy kis kiállítás és előadóterem lesz, utóbbiban azonban filmvetítéseket is meg lehet oldani. Az említetteken kívül csak az adminisztrációs személyzet irodája kap helyet az információs pontok esetében. Összesen három lesz belőlük, egyet a hatod-, egyet pedig a sepsibükszádi utászházakból alakítunk ki, Esztelneken viszont egy teljesen új épületről beszélünk” – magyarázta a projekt ötletgazdája, aki hozzátette, hogy mind a látogatóközponthoz, mind pedig az információs pontokhoz tartozni fog egy tanösvény, amelyen végighaladhatnak a turisták.

Jövőben építkeznek

Toth Szabolcs Barnabás projektfelelős elmondta, szeretnék, ha a munkálatokat érintő közbeszerzések legkésőbb őszig megtörténnének, illetve addigra már az építést kivitelező céget is ismernék. Idén többnyelvű honlapot készítenek, illetve szóróanyagokat, kiadványokat nyomtatnak. A felelős közölte, az építkezést jövő évben kezdenék, a látogatóközpont elkészülését pedig 2015 második felére teszik. A teljes lefutási ideje a programnak összesen huszonegy hónap, összértéke meghaladja a tizenhárom millió lejt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés