
Élő tudással a jövőért szlogennel indult útjára a Puskás Tivadar Szakközépiskola volt tantermeiben helyet kapó hírközlési kismúzeum. A tárlat hétköznaponként 10–13 és 16–18 óra között, előzetes bejelentkezés után látogatható.
2016. október 17., 18:372016. október 17., 18:37
Az információátadás múltját és jelenét megelevenítő élő technikatörténeti kiállítóhely mindenkori általános üzenete, ahogyan Demeter Dávid iskolaigazgató is fogalmaz, hogy a tudásból nőtt ki a jelen, és ugyanígy a jövőt is a tudás jelenti.
A Puskás Tivadar Alapítvány éppen ezért tudományos, oktató-nevelő és közművelődési céllal hozta létre a több mint ezer darabból álló, 500 ezer lejre becsült, nagyrészt ma is működőképes távközlési eszközgyűjteményét. Tanulók és látogatók egyaránt barangolhatnak a tematikusan elrendezett standok között, amelyek a Varsói Szerződés keretén belül használt katonai rádió adó-vevő készüléket, a Titanic rádiószobáját, az első és második világháború híradástechnikai felszerelését, Puskás Tivadar telefonhírmondóját, továbbá a gyűjtemény legrégebbi darabját, egy 1915-ös morzegépet is tartogatnak az érdeklődőknek.
A tárlatban szereplő eszközök interaktív módon bekapcsolhatóak a gyakorlati tanórákba, legyen szó labortevékenységről, alternatív energia előállításról, vagy épp amatőr rádiós szakkörről. Utóbbira szerdánként 17 órától várják az érdeklődő tanulókat. A múzeum továbbá régi technikai könyveket is szívesen fogad tárlatának bővítésére.
A kismúzeum alapítói, Puskás Attila biológus, szakíró, Csáky Ernő mérnök, hivatásos távközlési műszaki tiszt, valamint Tanase Constantin kivitelező ígérik: egy izgalmas történelmi, funkciójában ma is aktuális távközlési tudástár nyílik majd meg a látogatók előtt. A Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum a Horgász utca 41. szám alatt található, látogatási időpontot előzetesen a 0267-313.771-es titkársági telefonszámon vagy a 0741-582.489-es mobilszámon lehet egyeztetni.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!