
A Pulzart szervezői négy kreatív műhelybe is várják az érdeklődőket, akik betekintést nyerhetnek a kalligráfia világába, kipróbálhatják a fényfestést, a gyermekek és fiatalok pedig animációs műhelyen vehetnek részt. A kreativitásműhely is várja résztvevőit.
2016. szeptember 08., 17:112016. szeptember 08., 17:11
Lassan feledésbe merül a kalligráfia művészete, ezzel megy szembe Sorin Trăistaru, aki két éve rendszeresen szervez és tart műhelymunkákat – fogalmaznak a Pulzart szervezői.
A négynapos intenzív műhelymunka során két stílus megformázásába nyújt bepillantást: a gótikus írást (quadrata textúra) már az 1400-as évekből származó kéziratokból ismerhető, míg a brush lettering elnevezésű stílus korszerű, főként logókban és plakátokon használatos. A műhelymunkákra előzetes bejelentkezés szükséges a kultura@sepsi.ro e-mail címen. A találkozások szeptember 15–18. között lesznek, naponta 11 és 17 óra között, helyszín a Plugor Sándor Művészeti Középiskola.
Péntektől vasárnapig gyerekeket és fiatalokat várnak az animációs műhelybe, ahol a sepsiszentgyörgyi származású Balázs Zoltán, a nagyváradi a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékének adjunktusa vezetésével tartják meg a mozgóKép Animációs Workshopot. A 6–10 éves korosztályt 10 és 13 óra között, a 14–18 éves korosztályt pedig 15–18 óra között várják a Kónya Ádám Művelődési Házban megtartott foglalkozásra.
Váncsa Domokos Írországban élő és alkotóval, sepsiszentgyörgyi származású képzőművésszel az általa vezetett műhelyen a fényfestés rövid ismertetése után a fényfestő szerkezeteket próbálhatják ki a résztvevők. Távozáskor mindenki kézbe kapja a készített fotó kinyomtatott változatát. A műhelyfoglalkozásra elsősorban felnőtteket, illetve szülői felügyelettel gyerekeket is várnak szeptember 17-én, szombaton 14–16 óra között, helyszín a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér.
Ugyancsak a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér helyszíne a Dan Acostioaei vezetésével megtartott Brâncuși kreativitásműhely, amelyet szeptember 16-án, pénteken 10 és 16 órától Az ikonfestés művészete címmel tartanak. A foglalkozás kapcsolódik a Magma legújabb csoportos kiállításához, amelynek címe a Brâncuși fiai és lányai. A foglalkozás 16 év felettieknek ajánlott.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!