Kosárlabda-maraton mindenkinek

Negyedszerre rendeznek kosárlabda-maratont Sepsiszentgyörgyön, az eseményre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, órákig talpon bír maradni. 

Bús Ildikó

2013. október 21., 17:152013. október 21., 17:15

2013. október 22., 08:432013. október 22., 08:43

Október 26-án várják a Mikes kelemen Líceum sporttermébe mindazokat, akik szeretik a kosárlabdát, de nemcsak a mérkőzéseken szurkolnának, hanem kipróbálnák magukat a pályán is. A Sepsi ISE szervezésében negyedszer sorra kerülő rendezvényen 12 órás maratonra várják a jelentkezőket, profikat és amatőröket egyaránt. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény reggel kilenc órakor kezdődik és tizenkét óra múlva, este kilenckor ér véget.

A maratonra 14 és 40 év közötti érdeklődők jelentkezhetnek, 5+1-es csapatokkal, ami azt jelenti, hogy minden csapatnak van cserejátékosa, ám cserélni nem kötelező a játék ideje alatt. Egy csapatban 16 és 18 év között legfeljebb három leigazolt játékos lehet, 18 év fölött viszont csak egy leigazolt játékos játszhat. A maraton során két csapat versenyzik egymás ellen: a fehérek és a feketék, a színeket a helyszínen döntik majd el, ezért arra kérnek minden jelentkezőt, hogy mindkét színből vigyen magával pólót. A csapatok száma korlátozott, a tervek szerint 18 csapat jelentkezését tudják fogadni. Azon csapatok közül, amelyek október 23. előtt regisztrálnak, kisorsolnak egyet a szervezők, és benevezési díj nélkül vehetnek majd részt a rendezvényen. A nevezési díj egyébként öt lej, a játék alatt bíró nincs, minden a fair play és a jókedv jegyében zajlik majd.

Jelentkezni és érdeklődni Szép Józsefnél a 0726-981646-os, vagy Bara Hunornál a 0742-500016-os telefonszámon lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben

Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben
2026. június 10., szerda

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene

Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene
2026. június 10., szerda

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn

Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn
Hirdetés
2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
Hirdetés