
Fotó: Nagy D. Istvan
Állandó jelenség még mindig a koldulás és kukázás Sepsiszentgyörgyön. Több, mint háromszáz szülő kapott pénzbírságot a gyerekkel való koldulás miatt, a büntetést azonban nem lehet behajtani rajtuk.
2013. november 18., 15:452013. november 18., 15:45
2013. november 18., 16:422013. november 18., 16:42
Szívszorító látvány a kolduló és a kukázó gyerek Sepsiszentgyörgyön is, ahol még mindig látni tíz-tizenöt már ismerős gyerekarcot. Bár éhesnek mondják magukat, mégis csak pénzt kérnek. „Hogy ne éhezzenek a gyerekek, azonnali megoldásokat kínálunk, mivel napi egy meleg étel mindeniknek jut. A beiskolázott gyerekek napi két étkezéshez juthatnak Sepsiszentgyörgyön. Azonban a kolduló és kukázó gyerekeket mind egy szálig leellenőriztük és csupán tíz százalékuk megyeszékhelyi. A Sepsiszentgyörgyön kolduló és kukázó gyerekek 90 százaléka hetei, illetve az Előpatak községhez tartozó falvakból kerül ki” – mondja Tankó Vilmos. A sepsiszentgyörgyi Közösségfejlesztő Igazgatóság vezetője szerint nehéz eldönteni azt is, hogy a gyerekeket a szülők kényszerítik koldulni vagy kukázni, vagy egyszerűen csak éhség miatt folyamodnak ehhez. Ezek a gyerekek többnyire beleszületnek a mélyszegénységbe és általában a roma közösségekből származnak. „A legnagyobb bűnnek magánemberként is azt tartom, ha egy szülő a koldulásra, kukázásra kényszeríti gyerekét”– tette hozzá.
Kampány a koldulás felszámolásáért
Mint már arról beszámoltunk a megyeszékhely polgármesterének kezdeményezésére korábban kampányt indítottak a megyeszékhelyen a koldulás felszámolásáért,amelyhez a lakosság segítségét is kérték, abból a megfontolásból, hogy, ha az emberek nem adnak pénzt, akkor nem éri meg a kéregetőknek bejönni a városba. A koldulás megszüntetése érdekében az önkormányzat együttműködik a helyi rendőrséggel és csendőrséggel, a Közösségfejlesztő Igazgatósággal, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatósággal. Egy rendőrség ingyenes zöldszámot is hívhat a lakosság, 0800.800.767-es számon, hogy bejelentést tegyen a koldusokról.
Az illetékes szervek azt is számbavették, hogy a koldusok milyen forgalmasabb helyeken „fejtik ki tevékenységüket” Sepsiszentgyörgyön: a központi piacon és a bevásárlóközpontok mellett állandóan jelen vannak, de a templomok előtt és a szórakozóhelyeken is kéregetnek. „Szociológusi kutatásokból, de főleg saját tapasztalatból is tudjuk, hogy a legszívszorítóbb látvány egy karon ülő gyermekkel koldulni. A heteiek tudják ezt, de ötvözik a módszert egy marék málna, vagy fagyöngy, illetve homoktövis áron felüli eladásával. Ez már nem csak kéregetés, hanem törvénytelen kereskedelem is” – mondja Hadnagy István. A sepsiszentgyörgyi közösségi rendőrség vezetője arról is beszámol, hogy ebben az évben 51 kolduló gyereket helyeztek el a sürgősségi befogadó központban. Ezeket a kiskorúakat, amint tetten érik, jegyzőkönyvvel együtt adják át a a megyei gyermekvédelmi igazgatóság által működtetett Koldus és királyfi sepsiszentgyörgyi sürgősségi befogadó központnak, ahol általában telt ház van.
„Sajnos ennek a központnak a befogadóképessége 15 személyre korlátozott, így igyekszünk minél hamarabb megoldani az itt elhelyezett gyerekek helyzetét. Az átcsoportosítások során nevelőközpontokhoz, illetve nevelőszülőkhöz küldjük őket” – közölte Vass Mária az intézmény vezetője. Leszögezte: a begyűjtött gyerekek közül azok, akik nagyobbak elszöknek az intézményből és hazamennek. A helyi rendőrség vezetője szerint az eddig begyűjtött félszáz gyerek között nem az elhagyott, eltévedt, hanem kukázásra, koldulásra kényszerített gyerekek vannak többségben. Hadnagy elmondta, hogy január óta 139 felnőtt koldust bírságoltak meg. Ezenkívül még 244 jegyzőkönyvet állítottak ki illegális kereskedelem miatt, de ezek száma jóval magasabb lenne, ha mindegyik, bogyókat, erdei gyümölcsöket és egyéb terményt árusító személyt megbüntették volna. Az első kihágásnál az érintettek megúszták csak szóbeli figyelmeztetéssel, azonban, ha gyermekekkel árultak, ami nem volt ritka, jegyzőkönyvet állítottak ki. „Nem látjuk a végét ennek az ügynek. Ellenőrzünk, büntetünk, de nem fogynak a koldusok és a kéregető gyerekek. A büntetést nem tudják kifizetni és arról, hogy mondjuk Hetén hányan végeznek közmunkát, hogy ledolgozzák a büntetést, nincs visszajelzésünk ” – számolt be Hadnagy.
A kéregetőkön nem lehet behajtani a bírságot
Kovács László, Előpatak község polgármestere úgy tudja, a heteiek ügyintézéskor kifizetnek 10-20 lejt a büntetésekből, de olyanok is vannak, akiket reggel délben és este is megbüntettek már egyetlen nap alatt. A polgármester szerint az adósok közmunkára fogása egyelőre adminisztratív akadályokba ütközik, az intézkedés „bonyodalmas és még csak az elején vannak”. A többszöri büntetések híre miatt egyre több előpataki, hetei és árapataki koldus Brassó felé vette az irányt – tudtuk meg Kovács Lászlótól. Erre mondta Tankó Vilmos, hogy a társadalmi védőháló láncszemei nem kapcsolódnak hibátlanul. A megelőzéssel az önkormányzatok kellene foglalkozzanak.
„Ha van nemzetbiztonsági kockázat Romániában, akkor az a demográfiai helyzet, az aktív lakosság nagymértékű elvándorlása, nem pedig a székely autonómia törekvések miatt létezik, hiszen a mélyszegénységben élők korstruktúrája egy olyan jövőt vetít előre Romániának, ami fenntarthatatlan gazdaságilag” – jelentette ki nemrégiben az Örkő romanegyedben végzett háztáji összeírások ismertetésekor Antal Árpád sepsiszentgyörgy polgármestere. Az önkormányzat intézkedései ellenére Sepsiszentgyörgyön még mindig vannak kolduló és kukázó személyek, de gyerekek is.
„Szemétben halászók”
Sok a panasz a koldusokra, de még több a kukázókra, mert kihalásszák a szemetet a föld alá süllyesztett konténerekből és ami nem kell nekik, rendszerint otthagyják. Jelenleg a megyeszékhely 114 lerakóhelyén 25 földbe süllyesztett szemetes van, amelyekből előszeretettel horgásznak a rászorulók. Az is gyakori jelenség, hogy a lakó kezéből veszik ki a szemetes zsákot és felajánlják, hogy elviszik a kukáig.
November elején Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. Vezetője jelentette be, hogy sikeresnek bizonyult a két körbezárt, kulccsal nyitható fémkereten belül elhelyezett hulladéktároló. Ezért újabbak is beszereznek majd, amelyeket úgy tűnik, hogy nem tudják kirámolni a kukázók. A lakosság tényként kezeli, emellett egyes intézmények is felfigyeltek a jelenségre, hogy különböző kukázási szokások alakultak ki, egyes személyek, illetve családok, csak adott helyekre és egyes órákban járnak. Magánházakhoz általában azon a napon, amikor kiteszik reggel elvitelre a szemetet. Ekkor egész családok érkeznek gyerekestől, ha kell szekerestől, hogy elszállítsák a számukra újrahasznosítható hulladékot. A beszámolók alapján egy érdekes jelenségre is felfigyelhettünk: a sepsiszentgyörgyi romanegyed lakói csak kukáznak, a városon kívülről jövők koldulásból és a természetből gyűjtött áru eladásából élnek. Ami a mélyszegénység alapkérdése maradt: mi lesz a gyerekekkel?
Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.
A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.
Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.
Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.
Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.
Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.
Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Két fronton indul el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adóügyben: egyes intézkedések felülvizsgálatát kéri a kormánytól, míg mások esetében saját megoldásokat dolgoz ki.
szóljon hozzá!