Kiutakat keresnek a háromszéki faiparosok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bővítenék a romániai piacukat a háromszéki faipari vállalkozók, és a külföldi piacra is kitörnének, elsősorban kelet és Oroszország felé próbálkoznának – jelentette ki portálunknak Kádár Rezső. A Kovászna megyei ProWood klaszter menedzsere szerint ez csak úgy lehetséges, ha hozzáadott értéket teremtenek.

Bíró Blanka

2014. június 24., 17:312014. június 24., 17:31

Amint arról beszámoltunk, a klaszter nemrég 200 ezer eurót nyert az ágazati és operatív program keretében a versenyképesség növelésére. A projekt indítása kapcsán Kádár elmondta, a hosszú távú és hatékony gazdálkodás csak úgy lehetséges, ha a rönköt nem adják el külföldre, hanem megpróbálják helyben feldolgozni, deszkát, gerendát, sőt bútort készítenek belőle.

Közös brand, saját innovatív termék előállítása lehetne ugyanakkor az igazi kiút, ezért azt tervezik, hogy dizájnereket is bevonnak a fafeldolgozás folyamatába. Mint megtudtuk, jelenleg a háromszéki fa tetemes részét Kínában rönkként értékesítik, az ágazatban tevékenykedő kis- és közepes cégek pedig beszállítóként dolgoznak a külföldi vagy romániai nagyvállalatoknak.

Kádár szerint az előrelépés érdekében ugyanakkor fejleszteni kell a technológiát, mivel a jelenlegivel alacsony a termelékenység. A klaszter vezetői faipari értéklánc kialakítását is tervezik, amelyben az ágazat valamennyi szereplője részt venne: az erdőtulajdonos, a kitermelő, a feldolgozó és a forgalmazó is. Szintén a projekt keretében rendelnének egy szakszerű piackutatást, hogy kiderüljön, milyen igényeket kellene kielégíteniük.

Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke rámutatott, nagy reményeket fűznek a jelenleg a parlamentben levő új erdészeti törvényhez, amely korlátozná a nagy faipari cégek monopóliumát, előírva, hogy egy cég csak a piacon levő nyersanyag legtöbb 30 százalékát vásárolhatja fel.  

Kelemen Tibor, a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője eközben arra hívja fel az ágazatban tevékenykedők figyelmét, hogy nagyobb béreket kellene adni a faiparban dolgozóknak, hiszen ilyen feltételek mellett nem túl vonzó a szakma, a jó asztalosok pedig külföldre vagy a szomszédos megyékbe mennek, mert még ott is nagyobb fizetést kapnak.

Marius Popescu szakoktatásért felelő tanfelügyelő pedig arra kérte a cégeket, fogalmazzák meg specifikus igényeiket, mert jelenleg általános szakoktatás zajlik. Szerinte az iskolák és vállalkozások közötti együttműködési szerződéseket meg kell tölteni tartalommal, különben hiába várják el, hogy jó szakemberek kerüljenek ki az iskolák padjaiból.

Olcsó deszkát ígér a Schweighofer
Olcsón jó minőségű deszkát ígér a székely faipari vállalkozóknak a Holzindustrie Schweighofer. A ProWood klaszter tagjaként az óriásvállalat olyan együttműködési szerződést írt alá, amely alapján a Kovászna és Hargita megyei kis cégek országos szinten a legkedvezőbb áron kapják meg tőle a deszkát.
Hadnagy Lehel, az osztrák cég nyersanyag-felvásárlási igazgatója felhívta a figyelmet, hogy csak nagy tételekben, legkevesebb húsz köbmétert árusítanak, de a klaszter tagjai közösen vásárolva leküzdhetik ezt az akadályt. Az igazgató szerint a kis cégek nyerhetnek is a Schweighofer megjelenésével, hiszen például a beérkező vastag rönköt, amit nem tud feldolgozni, átadja nekik. Hadnagy elismerte, hogy ha megépül a rétyi üzemük, elkerülhetetlenül változások lesznek a húsz éve ugyanúgy működő faipari piacon, de azt javasolta a kisebb vállalatoknak, hogy szakosodjanak, mert úgy eredményesebbek lehetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés