Kiürítik a Sing Singet

Fokozatosan elkezdik kiüríteni a Csíki negyedi, Sing Sing néven elhíresült szociális otthont, ugyanis már elkészült a Mikes Kelemen utcai  tömbház egyik része. A 34 lakrészbe azok a családok költözhetnek be, akik bizonyították, hogy képesek lesznek fenntartani a kétszobás, felújított lakásokat.

Rákosi Katalin

2012. október 04., 15:162012. október 04., 15:16

Hamarosan 34 család költözik át a sepsiszentgyörgyi Sing Singből a  Mikes Kelemen utcai szociális tömbházba (fotó). Három problémás, agresszíven viselkedő családot kilakoltatnak, néhány idős személyt a szociális otthonban helyeznek el. Húsz családot „örökbe adnak” különböző civil szervezeteknek, akik az önkormányzat által nyújtott támogatásból lakásokat bérelnek számukra, és mindenben a segítségükre lesznek. Ha egy év alatt nem történik fejlődés, elveszítik a támogatást. A Mikes Kelemen utcába költöző 34 család bizonyítani tudta, hogy van bennük akarat a talpraállásra, van munkahelyük, ki tudják fizetni a bért, illetve a közköltséget, és idővel akár meg is tudják vásárolni a számukra kiutalt kétszobás lakrészeket.

„Akik a társadalom hasznos tagjai akarnak lenni, segítjük, jobb körülményeket biztosítunk számukra, akik viszont bandákba verődve terrorizálják a környéket, elveszik az iskolába menő gyerekek telefonját, tízóraiját, azok ne számítsanak az önkormányzat támogatására” – hangoztatta korábban Antal Árpád polgármester. A Sing Singként ismert létesítmény fenntartása évi 450 ezer lejbe kerül az önkormányzatnak. Felszámolását tavaly határozták el.

„Azt akarjuk, hogy a Csíki negyed egy élhető lakónegyed legyen, és az újsághírdetésekbe többé ne szerepeljen az, hogy lakást keresek, Csíki negyed kizárva” – fejtette ki kérdésünkre Antal Árpád polgármester. A Sing-Singben jelenleg 112 család lakik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés