Keresztülstoppoltak Európán, hogy zarándokolhassanak

Különleges nyári kalandozásra adta fejét két egyetemista: a huszonkét éves, székelyudvarhelyi Szabó Janka és barátnője, Csoma Nóra Spanyolországig, illetve Portugáliáig stoppol, hogy onnan különböző útvonalakon végigjárják a Santiago de Compostelába vezető Szent Jakab-utat, azaz az El Caminót. A lányok múlt héten indultak el Brassóból, de máris több mint 2500 kilométerre járnak.

Bálint Kinga Katalin

2015. július 17., 11:292015. július 17., 11:29

2015. július 17., 11:322015. július 17., 11:32

Számos érdekességet tapasztaltak meg az elmúlt napokban azok a székely lányok, akik nyakukba vették Európát, hogy néhány hét múltán a kontinens legnyugatibb csücskében kössenek ki. Az ötlet a székelyudvarhelyi Szabó Janka (Szabó Zoltán, vagyis a világjáró bringás, Kobra lánya) fejéből pattant ki, aki egyetemi vakációjába szeretett volna egy kis „tekergést” beiktatni – ötletéhez jó társnak bizonyult barátnője, Csoma Nóra, akinek társaságában kellő humorral szemléli az út viszontagságait, melyeket blogján ismerőseivel is megoszt.

A két lány múlt hét végén indult útnak Brassóból, és nagyrészt teherautósok segítségével jutott el Spanyolországba, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Olaszország és Franciaország érintésével. Jártak Velencében, leragadtak határon, útitársuk volt kutya és „szerb medve” – mostanra már számos szorult helyzetben fel kellett találniuk magukat, hiszen az itthoni számításokat olykor-olykor áthúzta a valóság. Olykor melléjük szegődött a szerencse, és kevés időt, máskor igen sokat kell várniuk arra, hogy valaki elfuvarozza őket, de optimizmusuk, humorérzékük és közvetlen, életrevaló természetük segíti őket abban, hogy olasszal, horváttal, szlovén vagy szerb kamionossal is megértessék magukat. Éjszakáztak már teherautóban és sátorban, szálláson, kempingben – az út kevéssé szól a pihenésről, inkább a kalandvágy és a változatos utazás megéléséről.

Mint a huszonkét éves, Kolozsváron tanuló Szabó Janka kifejtette, egyedül valószínűleg nem vágott volna bele a több ezer kilométeres stoppos utazásba, kettesben azonban már nagyobb kedvvel és bátorsággal szelik át Európát. Mindketten jártak már az El Caminón (Janka tizenhat éves korában zarándokolt el egyedül Santiago de Compostelába), és visszakívánkoznak oda. Janka csütörtökön Barcelonában tartózkodott egyedül, Nóra ugyanis az északi, a spanyolországi Irúnban kezdődő, több mint 700 kilométeres zarándokúton indult el. A székelyudvarhelyi lány a portugáliai útvonalat választotta, ami körülbelül 250 kilométer hosszú, de útban Portóba, ahonnan az indul, ellátogatna többek közt El Rocióba, egy másik híres zarándokhelyre, valamint Gibraltárra, Fatimába, Madridba és Lisszabonba is. S hogy a folyamatos stoppolást miként értékelik a lányok, azt az egyik blogjbejegyzésből leszűrhetjük: „Terápiázgatunk Nórával, kiöntik a lelküket a sofőrök, és egyéb pszichomókusságok. Nórával osztjuk az észt, életet, halált – néha újratankoljuk egy-egy közhely értelmét. A sofőrök pedig osztják az észt, életet, halált – önmegváltósdizunk szinkronban.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
2026. június 08., hétfő

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson

Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül

A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül
2026. június 07., vasárnap

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön

Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön
2026. június 07., vasárnap

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma

Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Háromezer euróba került egy hamis érettségi bizonyítvány Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.

Háromezer euróba került egy hamis érettségi bizonyítvány Kovászna megyében
2026. június 04., csütörtök

Teljes a flotta: mind a harminchat elektromos iskolabuszt átadták Háromszéken

Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.

Teljes a flotta: mind a harminchat elektromos iskolabuszt átadták Háromszéken
Hirdetés