
Fotó: Bíró Blanka
Kalákában szépítik a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedet.
2012. október 03., 18:292012. október 03., 18:29
A Gyulafehérvári Caritas és annak a sepsiszentgyörgyi fiókja toborozta az önkénteseket, hogy egyhetes munkával élhetőbbé tegyék a romák által lakott negyedet. A munkát múlt szombaton kezdték és pénteken fejezik be, a kezdeményezést állami intézmények, civil szervezetek, magánszemélyek és cégek is támogatják. Az akcióba az őrkői romák is bekapcsolódtak. Helyi összefogással olyan munkálatokat végeznek el, melyek hosszú távon az egész közösség hasznára válnak. Eddig felújították a roma közöségi házat, a Néri Szent Fülöp iskolát, meszeltek az épületekben, lefestették az ablakokat, ajtókat, a következő napokban a három köztéri vízcsap környékén kis zöldövezetet, pihenőhelyet alakítanak ki. A tervek szerint egy köztéri játszóteret is készítenek. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat már két évvel ezelőtt kezdeményezte az átfogó romaintegrációs programot, ám az nem hozta meg a várt eredményeket. A romákat arra kérték, tartsák tisztán a negyedüket, az önkormányzat legelőt adott az Őrkőn tartott kétszáz lónak, azzal a feltétellel, hogy az állatokat nem engedik a városban kóborolni, kezdeményezték, hogy a felgyűlt bírságaik értékét dolgozzák le.
Az Őrkő negyedben mintegy ezerötszázan laknak, a felnőttek egynegyedének van munkahelye. Bár ez kevésnek tűnik, évekkel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet, azóta egyre többen vállalnak és találnak munkát. Többen a köztisztasági vállalatnál dolgoznak, sokan alkalmi munkát vállalnak. A nemzedékváltással csökkent az írástudatlanok száma, hiszen a fiatalok többsége már tud írni-olvasni.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!