
Jótékonysági estet szerveznek Sepsiszentgyörgyön a Rotary Ház munkatársai, melynek célja a házban tanuló gyerekek anyagi támogatása.
2014. június 24., 13:452014. június 24., 13:45
A fakanál körbejár címmel szervezi meg a Rotary Ház munkaközössége a jótékonysági estet, melynek keretében vállalkozók főzik meg a vacsorát, a belépők árát pedig a szociálisan nehéz helyzetben élő gyerekek megsegítésére fordítják.
György Antónia szervező elmondta, a pénteki rendezvényen Bíró László vállalkozó készít borjúpaprikást a vendégeknek, de desszert és meglepetések is várják a résztvevőket. A belépő ötven lejbe kerül, az összegyűlt összeget pedig a Rotary Házban tanuló 14 gyerek napi ebédjének kifizetésére fordítják. György Antónia hozzátette, a programjukban olyan gyerekek vesznek részt, akik jól tanulnak, de szociális helyzetük nehéz, elvált szülők gyerekei vagy szegény családból származnak.
„Az első vacsorát még decemberben szerveztük, a lényeg, hogy a helyi vezetők, vállalkozók szívesen fogják a fakanalat és főznek a gyerekekért. Az alapanyagokat saját zsebükből vásárolják meg, az elkészült menüsort pedig megfizethető áron kínáljuk a vendégeknek, így gyűjtve némi pénzt a gyerekeink számára” – mondta a szervező.
A Rotary Ház három éve működik Sepsiszentgyörgyön, az egyedi kezdeményezés a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerekek megsegítését és a vállalkozó kedvű fiatalok támogatását szolgálja. A pénteki rendezvényre délután 18 órakor kerül sor az Írisz házban, jelentkezni a 0742-794053-as telefonszámon lehet.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!