
A kézdivásárhelyi csavargyár egykori alkalmazottai hétfőtől igényelhetik a nyugdíjkiegészítéshez szükséges igazolásokat a polgármesteri hivatal közönségkapcsolati irodájában. A szolgáltatás díját egy helyi vállalkozó átvállalta, így az igénylőknek nem kerül pénzbe a dokumentum kiváltása.
2012. október 22., 11:262012. október 22., 11:26
Az igénylőnek egy típuskérést kell kitölteni és ehhez csatolni a személyazonossági, valamint a munakkönyv fénymásolatát – közli a kézdivásárhelyi városháza sajtóirodája. A kérések elfogadásának programja megegyezik a polgármesteri hivatal munkaprogramjával, tehát hétfőtől szerdáig 8-16 óráig, csütörtökön 8-18 óráig, pénteken 8-13 óráig fogadják az ügyfeleket.
Ezzel a lépéssel az ügy az utolsó fázisába lépett, remélhetőleg egy pár hónapon belül az összes károsult megkaphatja nyugdíjának kiegészítését – fejtette ki Bokor Tibor polgármester. Ahogyan arról már beszámoltunk, az Arhitec nevezetű, Uberum csoporthoz tartozó, erre szakosodott cég átvette a csavargyár teljes levéltárát, amit két hete a hivatal egyik szobájában tárolnak. A cég képviselője a múlt héten szerződésben is vállalta, hogy kibocsátja az igazolásokat, ezzel jogilag is felelősséget vállal minden kiállított iratért. A szolgáltatás 85 lejbe kerülne a károsultaknak, az igazolások kibocsátásának összegét viszont Fejér László Ödön vállalkozó átlvállalta, így minden igénylő ingyen kapja meg a szükséges iratot. A károsultak száma körülbelül 350, ez 30 000 lej támogatást jelent.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!