Hagyományos vásár és virágkiállítás lesz Sepsiszentgyörgyön

Kertészeti és virágkiállítással egybekötve tartják meg a havi rendszerességgel jelentkező Helyi Termelők és Kézművesek Vásárát szombaton és vasárnap a sepsiszentgyörgyi főtéren, illetve a szomszédságában található korzón.

Bencze Melinda

2016. június 02., 20:252016. június 02., 20:25

A Tega Rt. illetve a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közös szervezésében létrejövő termékvásárt június első hétvégéjén, szombaton és vasárnap 9–18 óra között tartják a sepsiszentgyörgyi korzón – tájékoztatott Székely Kincső, a köztisztasági vállalat munkatársa.

A vásár célja, hogy a sepsiszentgyörgyiek ne tartósítószerekkel és különböző adalékanyagokkal készített, hanem a helyiek által előállított termékeket vásárolják meg. „A kistermelők felkarolását és segítését is a vásár céljául tűztük ki, ezzel hozzájárulva a regionális gazdaság fellendítéséhez, valamint a biogazdálkodás termékei iránt kialakult, megyeszékhelyiek által formált igény kielégítéséhez” – magyarázta Székely Kincső.

A köztisztasági vállalat munkatársa ugyanakkor kifejtette, egy-egy hétvége során megközelítőleg harminc-negyven termelő kínálja portékáját, ezúttal több, mint negyvenen lesznek, közülük legtöbben házi készítésű szörpöket és lekvárokat, préselt gyümölcsöt, tej-, valamint hústermékeket, bőrdíszműves termékeket, ékszereket, mézeskalácsot és mézet árulnak. Főként Kovászna megyéből érkeznek az árusok – mondta Székely Kincső. Az eseménnyel összekötve szervezik meg a Kertészeti és virágkiállítást is, itt többségében Háromszékről érkező, 12 termelő bérelt 28 helyet. Ennek keretében termelői áron szerezhetőek be a növények, lesz törpefenyő, sövénydíszek, citromfa, különféle futókák, virágok, ugyanakkor fűszernövények, egres-, ribizli- és eper-tő is – sorolta Székely Kincső.

Mint ismeretes, a Kertészeti és virágkiállítás ötletgazdája Lőrincz Attila, és párja Lőrincz Éva voltak, első ízben – akkor még külön rendezvényként – tavasszal szervezték meg az eseményt. A Helyi Termelők és Kézművesek Vásárát pedig 2013-ban tartották meg először, akkor még a központi piac közelében, azóta viszont két helyszínváltás is történt, hogy a helyiek számára minél megközelíthetőbb, elérhetőbb legyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés