A háromszéki László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében október 27-én, szombaton hagyományos gombanapot tartanak Sepsiszentgyörgyön. Idén a gyógyhatású gombákról lesz szó.
2012. október 24., 12:352012. október 24., 12:35
A program háromnegyed kilenckor sugásfürdői gombásztúrával kezdődik, amelyen szakavatott vezetők segítenek felismerni az ehető és mérgező gombákat – közlik a szervezők. A csapat a központi buszmegállóban gyülekezik. Rossz idő esetén elmarad a túra.
Délután a Székely Nemzeti Múzeumban folytatódik a gombanap, amelyen különböző gombás ételeket lehet megkóstolni, de különböző ganoderma-termékeket is meg lehet ismerni, ugyanakkor előadást is tartanak és kisfilmet is vetítenek a gyógyhatású gombákról. A szervezők a kisebbekre is gondoltak, varrás nélküli gombapárna, viaszgomba készítésére várják a gyermekeket. Gombaismeretből V–VIII. osztályos tanulók vetélkednek, a felnőttek pedig saját készítésű gombasavanyúságokkal versenyezhetnek. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!