A köztörvényes bűnözők áttérnek gazdasági bűncselekményekre, amint valamennyi pénzre tesznek szert, állapította meg Ion Popa.
2012. október 23., 18:162012. október 23., 18:16
A Kovászna megyei rendőrparancsnok kedden sajtótájékoztatón a rendőrség kilenc hónapos mérlegét ismertette, elmondta, több szervezett bűnözői csoportot tartanak megfigyelés alatt, az a tapasztalat, hogy a köztörvényesek gyakran áttérnek a gazdasági bűncselekményekre, a törvénytelenül szerzett pénz mosására. Azok a bűnözőcsoportok, akik korábban emberkereskedelemmel, a munkaerő kizsákmányolásával, prostituáltak futtatásával foglalkoznak, elkezdtek gazdasági tevékenységeket is finanszírozni. Ion Popa hangsúlyozta, a nyomozás biztonsága érdekében nem tud több részletet elárulni a Kovászna megyei szervezett bűnözésről.
Háromszéken nem elterjedt a bűnszövetkezet, inkább a megélhetési lopás a jellemző, az üzletekből lopnak, elviszik a mezőről a termést, kisebb állatokat és nagyon sok kerékpárt. Ion Popa elmondta, az év első kilenc hónapjában a lakosság 1604 lopásról értesítette a rendőrséget, további 448 esetet a járőrök fedeztek fel. A tavalyhoz képest növekedett a kisebb testi sértések száma, gyakrabban előfordul, hogy a felek összeverekednek vagy fenyegetik egymást. Ugyanakkor idén nem volt egyetlen gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet sem, és csökkent a rablótámadások valamint a súlyos testi sértések aránya. A rendőrök szerint Háromszék már nem annyira biztonságos, mint régen, már nem lehet a lakásokat, gépkocsikat nyitva, a bicikliket őrizetlenül hagyni.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!