A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány májusban második alkalommal szervezi meg a fogyatékkal élő zenészek fesztiválját. Az Outsider Music Fest nevet viselő rendezvénynek az Írisz Ház ad otthont.
2013. február 25., 15:292013. február 25., 15:29
A május 4-én sorra kerülő zenei rendezvényre fogyatékkal élő zenészek, együttesek, énekkarok jelentkezését várják. A Outsider Music Fest első kiadását tavaly a Szent György-napok részeként szervezték, a nagy érdeklődésre való tekintettel idén önálló rendezvényként hirdették meg. Az elmúlt évben fellépett a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház zenekara, a magyarországi Tordasi Szivárvány Együttes és Krizbai Teca, a Csillag születik látássérült énekese. A szervezőktől megtudtuk, az anyaországiak az idei fesztiválra is eljönnek, de már bejelentkezett egy osztrák együttes és egy belga hegedűs fiatalember is. Az érdeklődők az iriszhaz.blogspot.ro honlapon találnak részletes információkat az Outsider Music Festről.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
szóljon hozzá!