Környezetbaráttá tennék a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedést új, „zöld autóbuszok” vásárlásával. A Multi Trans Rt. jelenlegi járműállományáról és a jövőbeni tervekről Antal Árpád polgármester és Tittesz Zoltán, a tömegközlekedési vállalat igazgatója közös sajtótájékoztatón számolt be.
2016. május 25., 17:332016. május 25., 17:33
2016. május 27., 16:222016. május 27., 16:22
Az elkövetkező négy év egyik prioritása a tömegközlekedés átszervezése és felújítása Sepsiszentgyörgyön – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere. Az elöljáró elmondta, az utasok számára vonatkozó adatok nem teljesen pontosak, hiszen míg a jegyvásárlás követhető, addig nem meghatározható az, hogy egy bérletes hány alkalommal veszi igénybe a szolgáltatást. Megközelítőleg 2,2 millió alkalommal szálltak tömegközlekedési eszközre a városban 2015-ben, ebből 314 ezer eladott jegy. Emellett 13 ezernél is több teljes árban, illetve 28 ezer díjmentesen vagy kedvezményesen megvásárolt bérlet volt.
A járműállományt tekintve a tömegközlekedési vállalat rossz helyzetben van – derült ki a sajtótájékoztatón –, de az új uniós pályázati ciklusban új autóbuszok vásárlására is lehet majd forrásokat lehívni. A városvezető úgy vélekedik, már akár három év múlva új autóbuszok közlekednek Sepsiszentgyörgy utcáin, bár ez a romániai közbeszerzés procedúráit ismerve akár öt évbe is beletelhet. Az elkövetkezendőkben kisbuszokat is beszereznének a kisiskolásoknak – tette hozzá Antal Árpád, kifejtve, ezek nem a megszokott járatok vonalát követnék, hanem a diákok lakhelyeihez közelebb állnának meg.
Tittesz Zoltán, a Multi Trans Rt. igazgatója elmondta, mintegy tizenöt autóbuszt használnak tömegközlekedésre, ám ezek elég régiek, több közülük javításra szorul. „Van négy 2008-as, három 1985-ös, öt 1998–99 közötti évjáratú autóbusz, amelyet a tömegközlekedésben használunk, ezen kívül pedig egy kirándulásokra szánt jármű, és két kisbusz” – összegezte Tittesz. Jelenleg négy fő járat van Sepsiszentgyörgyön, ezeken kívül pedig még létezik mintegy 15 különböző járat, amelyek gyárak és intézmények alkalmazottait, illetve Sugásfürdőre utazókat szolgálnak ki.
A sajtótájékoztatón elmondták, az elmúlt évben 3,2 millió euróval támogatta a városi önkormányzat a tömegközlekedési vállalatot. A cég elsődleges célja, hogy minél többen használják a tömegközlekedési eszközöket, ezzel is csökkentve a városi gépjárműforgalmat.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!