Év eleji pénzosztás Kovászna megyénél

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Összesen 13,3 millió lejnek háromszéki községek és városok felé történő elosztásáról döntött csütörtökön Kovászna Megye Tanácsa. A legtöbb pénz a nagyközségeknek jutott, illetve az uniós pályázatot lebonyolító településeknek.

Nagy D. István

2013. február 28., 20:392013. február 28., 20:39

Az összeg az állami költségvetésbe befolyt áfából, illetve a jövedelmi adóból Kovászna megyének visszaosztott, a helyi költségvetések kiegyensúlyozását célzó pénz húsz százaléka (18,5 százalék a jövedelmi adó esetében), amelyről a megyei testület rendelkezik. A pénzügyi törvénykönyv előírásai értelmében a fennmaradó nyolcvan százalékot a megyei közpénzügyi igazgatóságok osztják el, különböző kritériumok alapján.

Henning László alelnök a vonatkozó határozattervezet ismertetése során elmondta, hogy öt kritériumot vettek figyelembe a leosztás során. Az első azokra a településekre vonatkozik, amelyek a közpénzügyi vezérigazgatóságtól az alacsony adóbefizetés miatt igen alacsony összegben részesültek. Ezeknek a megyei testület legkevesebb 300 ezer lejjel egészíti ki a költségvetésüket a szolidaritási alapból. Ilyen helyzetben van például Bölön vagy Árkos: előző nyolcezer lejt, utóbbi pedig 16 ezer lejt kapott. Emellett a három és fél ezernél több lakossal rendelkező községek legkevesebb 100 ezer lejben részesültek, illetve 100 és 300 ezer közötti összegben az Európai Unió által finanszírozott pályázatokat lebonyolító települések. Utóbbiak esetében ezt a szempontot csak akkor alkalmazták, ha 2013-ban kötelező kifizetéseket kell megejteni pályázati vonalon. Végül a 4500 lakos feletti községek esetében úgy számolták ki a részesedést, hogy a közpénzügyi igazgatóság által leosztott és a megyei tanács által jóváhagyott összeg meghaladja az egy millió lejt. A maradékot helyi pályázatokra, illetve adóságok törlesztésére osztották le. Henning szerint ez a legkisebb tétel.

A fenti kritériumok alapján Bardóc, Csenáton és Esztelnek községeknek irányította a legmagasabb összegeket (400 ezer feletti) a megyei önkormányzat, míg a lista végén Nagyborosnyó, Maksa, Nagypatak és Sepsibükszád található. A testület a községekbe valamivel több mint 10,4 millió lejt irányított, a fennmaradó pedig az öt város között oszlik el. Az első helyen Sepsiszentgyörgy áll, azt követi Kézdivásárhely. Háromszék egyébként 36,9 millió lejt kapott a visszaosztásból, ebből 23,2 millióról az adóhivatal, míg a maradékról a megyei tanács rendelkezik. Az ülésen részt vevő Dumitru Marinescu prefektus elégedetten nyilatkozott a leosztásról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés