Fotó: PozsonyJ.Csaba
Több mint 100 millió eurót nyert Háromszék négy városának közös pályázata. Kovászna megye történetének eddigi legnagyobb fejlesztési dokumentumát kedden írták alá Sepsiszentgyörgyön. Borbély László miniszter és Antal Árpád polgármester, az Aquacov képviseletében ellenjegyezte a szerződést. Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Bodzaforduló, illetve Kovászna városa áfa nélkül 86 millió eurót költhet el a vízhálózat felújítására.
2011. március 22., 22:492011. március 22., 22:49
2011. március 23., 11:382011. március 23., 11:38
„Elsődleges fontosságú, hogy a huszonegyedik században minden polgár számára biztosítsuk a tiszta vízhez való hozzáférést” – mondta Borbély László, kiemelve: vezetékes víz bevezetésére az önkormányzatok a Környezetvédelmi Alaphoz eddig 905 pályázatot nyújtottak be, ebből a minisztérium idén 200-at tud finanszírozni, a fennmaradó terveket alternatív forrásokból, így például az infrastrukturális fejlesztési alapból fogják megvalósítani.
A projektre a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programjának keretében kerül sor, a források jelentős részét uniós alapok alkotják. Háromszéken egyedülálló módon az Aquacom közös cégbe tömörült a 4 város önkormányzata, de a megyei önkormányzat is bekapcsolódott a projekt sikeréért. A pályázat kivitelezési munkálatai során megújul majd az érintett települések ivóvíz- és szennyvízcsatorna-hálózata. Erre szükség is van, hiszen a legutóbbi nagyobb volumenű javítás 25 évvel ezelőtt történt.
Lezárult az egykori Bodok hotel bontására vonatkozó közbeszerződés, jövő héten kiadják a munkakezdési parancsot – jelentette be Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a bontás várhatóan fél évig fog tartani.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.
Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.
szóljon hozzá!