Egyelőre nem változik a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A tanügyminisztérium ellentmondásos döntései nyomán mostanra biztossá vált, hogy Sepsiszentgyörgyön nem változik a következő tanévben a jelenleg létező iskolahálózat szerkezete. Az önkormányzat viszont tárgyalna az ésszerűsítésről.

Nagy D. István

2014. január 30., 17:452014. január 30., 17:45

A már decemberben vitákat generáló híresztelés, mely szerint a lakótelepi iskolák egy része veszélybe kerülhet Sepsiszentgyörgyön, nem állja meg a helyét – jelentette ki Sztakics Éva, a megyeszékhely alpolgármestere. Az elöljáró a városi képviselő-testület soros ülésén beszélt erről, annak kapcsán, hogy mások mellett a sajtóban is olyan hírek jelentek meg, miszerint az Állomás lakótelepi Ady Endre Általános Iskolát összevonnák két másik tanintézettel. Az ok, hogy a fejkvóta alapján a tanári bérekre befolyó minisztériumi összeg nem fedezné a további fenntartást.

Sztakics Éva csütörtökön rámutatott, hogy a decemberi rendelet ellenére, amely hat millió lejjel kevesebb, azaz 29 millió lejt irányzott elő a pedagógusok bérének fedezésére, januárban ez az összeg 33 millió lejre nőtt. Ez ugyan év végéig nem elegendő – három millió lej még hibádzik –, viszont indokolatlanná teszi, hogy átszervezéseket foganatosítsanak. Éppen ezért az önkormányzat nem készített elő semmilyen tervezetet ebben a témában, mivel úgy tűnik, a minisztérium szintjén a saját döntéseiket, rendeleteiket sem veszik komolyan - szögezte le Sztakics.

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen elviekben hétfőn fogadják el az idei beiskolázási számokat, amelyeket továbbítanak majd Bukarestnek. Amennyiben ezeket elfogadja a minisztérium, biztos nem lesznek változások, amennyiben nem, akkor újabb megoldáson kell majd az önkormányzatnak gondolkodnia. A következő tanévben viszont biztos nem lesz változás az iskolahálózati szerkezetben.

Antal Árpád: le kell ülnünk tárgyalni

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szaktárca viszonyulása újabb bizonyíték arra, hogy Bukarestben nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Az elöljáró úgy értékelte, helyi szinten kell valamilyen megoldást találni arra, hogy az esetleges előnytelen döntések hatásait valamelyest kivédjék. Antal szerint semmiképp nem etikus, illetve hatékony az, hogy egyes iskolákban tíznél kevesebb gyerek alkot egy osztályt, máshol pedig harmincas létszámok vannak. Ilyen körülmények között a fejkvóta nyomán hozott bukaresti döntések a lakótelepi iskolákat csak hátrányosan érinthetik, hiszen ott alacsonyabb a diákszám. A kvótarendszer igazságtalan, de ezt csak Bukarestben tudják módosítani. Helyi szinten a polgármester elmondása alapján részmegoldást jelenthet, ha a város tanintézeteinek vezetői leülnek – akár az önkormányzati képviselők társaságában – és megpróbálnak egy egyensúlyi helyzetet kialakítani, valamint egy olyan, az eljövendő négy-öt évre szóló beiskolázási tervet kidolgozni, amely révén elejét lehet venni, hogy adott iskolák akár az összevonás közelébe kerüljenek.

A román pártok frakciója részéről érkező felvetésre, mely szerint a lakhely szerinti elosztás visszavezetése lenne az egyik megoldás, Antal kifejtette: erről is az igazgatóknak kell dönteni. Egy ilyen terv birtokában ugyanakkor az önkormányzat is a közösség számára megfelelő döntést tud hozni – legalábbis a közösség nagy része számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés