
Fotó: Nagy D. István
A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrei június során több kirívó esetben is eljártak – számolt be az intézmény vezetője. Mircea Diacon elmondta, találkoztak többek között olyan esettel, amikor a beteg nem kapta ki időben gyógyszerét, illetve olyannal, hogy illegális szálláshelyet működtettek. Kivizsgáltak olyan bejelentést is, amely szerint engedély nélkül, személygépkocsiból árulták a kenyeret.
2014. július 07., 15:242014. július 07., 15:24
2014. július 07., 17:112014. július 07., 17:11
Júniusban egy cukorbetegségben szenvedő nő tett bejelentést a fogyasztóvédőknél, mert – mint levelében fogalmazott – az életével játszanak. A kézdivásárhelyi cukorbeteg panaszos csak több részletben vehette ki a receptre írt orvosságait, ugyanabban a helyi gyógyszertárban napokig halogatták a létfontosságú inzulinja kiadását, arra hivatkozva, hogy nincs raktáron. A patikában később azt állították, a beteget már kiszolgálták. A nő végül sürgősségi ellátásra kényszerült. Mircea Diacon rámutatott, az ügyben a fogyasztóvédelem mellett az egészségbiztosító és a rendőrség végzett ellenőrzéséket, emellett a gyógyszerészkamarának is jelezték az esetet.
Katrosában egy panziót ellenőriztek a fogyasztóvédelem felügyelői a rendőrséggel együtt, mert több lakossági panasz érkezett a szálláshellyel kapcsolatban. A vendégek főként azt kifogásolták, hogy nem kaptak számlát a kifizetések után. A vizsgálat során kiderült, hogy a szálláshelyet a pénzügyőrség már egy éve bezáratta, ám az továbbra is teljes üzemmel működött.
A múlt havi rendhagyó esetek között említette az igazgató az illegális kenyérforgalmazókat, akiknek egy részét – három személyt – Zágonban tetten is érték. Ezek személygépkocsiból árusították az ismeretlen eredetű és összetételű kenyereket. A fogyasztóvédelmiek a további bejelentések alapján elmondták, hogy a közeljövőben Sepsiszentgyörgyön is ellenőrzéséket végeznek, mert tudomásuk szerint a kenyérkereskedők most az Őrkő városrészen tevékenykednek.
Júniusban a fogyasztóvédők egy benzinkutat is ellenőriztek. A bejelentések szerint ennek egyik kútjánál a mérőóra hamarabb elindult, mint az üzemanyag. A panaszt kivizsgálták, és kiderült, hogy az említett kútnál felirat tájékoztatja a vásárlókat a kijavíthatatlan hibáról, valamint tájékoztatást ad arról is, hogy tankolásnál igényeljék az eladók segítségét. „Egy speciális üzemanyagról van szó, melynek használata nem mindennapos, ebben az esetben a kereskedő helyesen járt el” – közölte Diacon.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!