
Fotó: Veres Nándor
Ezen a nyáron a a Vadon Egyesület a Benedekmezőn szervezi meg első lovastáborát diákok számára. A részvételhez szükséges alsó korhatár 10 év.
2014. július 02., 14:352014. július 02., 14:35
A táborban a lovaskultúra elméleti és gyakorlati részeivel is megismerkedhetnek a gyerekek. Az ősmagyar és huszár hagyományokat őrző egyesületek és lovasklubok összefogásával szervezett táborban a lovakról való gondoskodástól a lovasíjászatig, a lovaglási technikák elsajátításáig minden megtanítanak az érdeklődőknek – mondta Demeter János. A Vadon Egyesület ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint fő céljuk az, hogy gyerekek természet és állat közeli terepen legyenek. Úgy véli manapság, amikor a legtöbben a kiskorúak közül még nem láttak közelről egy lovat, ez a tábor keretei közt megvalósulhat. A lovakkal való kapcsolat nemcsak érzékennyé teszi a gyerekeket az állatok iránt, de kialakítja bennük a felelősségtudatot is.
A különböző lovaskultúrákhoz kötődő gyakorlati és elméleti tárgyak oktatók között van Pászka Lehel és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület tagjai is.
A tábor egyébként augusztus 26. és 30. között negyven gyereknek ajánlanak kikapcsolódási lehetőséget. A benedekmezei táborhelyet a megyeszékhely polgármesteri hivatala biztosítja, így a szállás és étkezési költségek fejenként 250 lejbe kerülnek.
A sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeumot is működtető Vadon Egyesület idén két évre nyerte el a Székely Vágta szervezési jogát, és elkezdte az első Székelyföldi lovasiskola felépítését is. Ennek egyik első lépése a lovastábor – mutatott rá az igazgató.
Románia egyik legmodernebb lovascentrumát Benedekmezőn egy tízhektáros területen szándékozik megvalósítani a Vadon Egyesület. A korszerű lovasiskolát uniós pénzekből építtetnék meg. Terveik között födött lovarda, pályák és adminisztrációs épületek létesítése is szerepel.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!