
Fotó: Boda L. Gergely
Adománygyűjtést szerveznek a bombamerénylet-kísérlettel, valamint az alkotmányellenes tevékenységre való bujtogatással gyanúsított és jelenleg előzetes letartóztatásban tartott HVIM-vezetők családjai számára.
2016. január 07., 16:532016. január 07., 16:53
Az előzetes letartóztatásban lévő Beke István, valamint Szőcs Zoltán családtagjai számára igencsak megterhelő az ügyvédi költségek kifizetése, ezért a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezete arra kér mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten támogassa az érintetteket.
A szervezet adománykérő felhívásában abbéli véleményének ad hangot, hogy „bizonyítékok nélkül hurcolták el Beke István kézdivásárhelyi, illetve Szőcs Zoltán erdélyi elnököt Bukarestbe, majd gyanúsították terrorizmussal”. „Istvántól petárdákat, csillagszórót és airsofteszközöket koboztak el, míg Szőcs Zoltántól Wass Albert-könyveket és nemzeti jelképeket” – emlékeztetnek a vármegyések.
Beke István egyébként még december elején került harmincnapos előzetesbe letartóztatásba bombamerénylet-kísérlet gyanújával, amit 2015 végén további harminc nappal toldottak meg. Szőcs Zoltán lakásában december végén tartottak házkutatást, aztán Bukarestbe szállították kihallgatásra, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Őt alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsítják. A támogatással kapcsolatos részletek a HVIM honlapján megtalálhatók.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.