
Fotó: Banga Előd Ernő
Az RMDSZ-szel kötött megállapodás felülvizsgálatát javasolták csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének képviselői.
2014. június 12., 21:312014. június 12., 21:31
2014. június 12., 21:312014. június 12., 21:31
A párt legerősebb területi szervezete azt kéri, hogy a polgáriak a jövő héten üljenek tárgyalóasztalhoz a szövetség országos vezetőségével, egyeztessenek a Székelyföld autonómiatervezetéről, valamint arról a válaszlevélről, amit a kormány a Székely Nemzeti Tanácsnak küldött autonómiaügyben.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, a polgári párt tagjai és a szimpatizánsok közül sokan úgy vélik, az RMDSZ bekebelezte az MPP-t.
„Megnyugtatunk mindenkit, az MPP nem olvadt be, önállóan politizál, az RMDSZ-el kötött partnerség a nemzetstratégiai célok megvalósításáért jött létre – tette hozzá Bálint József, aki szerint úgy tűnik, a párt országos vezetősége hiszékenyebb, mint a tagság. – Az együttműködés révén önkormányzati vezetőinknek nem kell folyamatosan védekező állásba helyezkedniük, de hosszú távon nincs értelme az együttműködésnek, mert az megkérdőjelezi az MPP létét.”
„Az RMDSZ úgy tesz, mintha nem kormányozna”
Bálint felrótta az RMDSZ-nek, hogy még mindig nem készült el az autonómia-törvénytervezet, a szövetség nem áll ki következetesen a nemzeti jelképek mellett, nincs forrásmegosztás a magyar szervezetek között, a kormánypénzek felett csak az RMDSZ rendelkezik.
Kulcsár Terza József, a polgáriak Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint az RMDSZ úgy tesz, mintha nem lenne a kormány tagja, például az SZNT-nek küldött válaszlevél is olyan, mintha a szövetség nem lenne a koalícióban.
Biró Zsolt: az MPP nem erre számított
A portálunknak nyilatkozó Biró Zsolt, az MPP elnöke is elismerte, többet várt az RMDSZ-szel kötött együttműködéstől. „A közösen aláírt dokumentumban az áll, a két párt tiszteletben tartja egymás identitását, adott esetben versenyeznek, és ha a magyarság érdeke úgy kívánja, együttműködnek. Az összefogás egyik alapfeltétele volt, hogy létrehozzuk azt a munkabizottságot, amely az autonómiastatútumon dolgozik, ám ez is csak egy ízben ült össze” – kommentálta a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ-nek felróható, hogy kerüli a statútumtémát, úgy véli, ez továbbra sem prioritás számukra. „Nem jártak el tisztességesen, hiszen átadtak egy munkadokumentumot, mi pedig elmondtuk, ennek nem sok köze van az autonómiához, de ők azzal védekeztek, hogy ez nem a végleges tervezet, még van kettő-három. Ezzel komolytalanná teszik az ügyet” – fogalmazott a polgári párt elnöke.
Az MPP által megfogalmazott bírálatok kapcsán Kovács Pétert, az RMDSZ főtitkárát hívtuk fel, aki úgy nyilatkozott: ha a polgári párt komolyan gondolja az együttműködést, semmiképp nem a sajtón keresztül kellene üzengetnie.
„Biró Zsolt vegye fel a telefont, és hívja fel Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, vagy Kulcsár Terza József hívjon fel engem, és beszéljünk a problémákról! Azt már megszoktuk, hogy Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hetente nyílt levélben vagy a sajtón keresztül üzenget nekünk, de az MPP-től nem ezt várjuk. Ha én a feleségemnek akarok mondani valamit, nem a Krónika révén fogok üzenni” – fogalmazott Kovács Péter.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!