
Kolcsár-Terza József a polgári párt Kovászna megyei elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a háromszékiek jelölés-pártiak, szerettek volna megméretkezni a parlamenti választásokon, mert abban tükröződött volna az az elmúlt négy év munkájának eredménye.
2012. október 30., 20:472012. október 30., 20:47
2012. október 31., 21:482012. október 31., 21:48
„Bár nem tetszik, de kénytelenek vagyunk tudomásul venni az országos vezetés döntését, hiszen a pecsét az országos elnök kezében van” – szögezte le Kolcsár-Terza. Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke szerint ő és a háromszéki tagság becsapottnak érzi magát, úgy vélik, élni kellett volna a választásokon való részvétel lehetőségével és pártként kellett volna viselkedni. Nem ítéli el a Maros megyei polgáriakat, akik alternatívát kerestek, de sovány vigasz, hogy az MPP által hirdetett választás szabadsága úgy valósul meg, hogy két másik magyar párt méretkezik meg. „Az MPP-re továbbra is szükség van, de nem arra a pártra, amelyik a jelenlegi logika szerint dolgozik, hanem arra, amilyennek öt évvel ezelőtt indult” – mondta Bálint József.
Fazakas Tibor volt elnökségi tag megkövette azokat a választókat, akik hittek az MPP-ben, és elmondta, a párt kongresszusi határozatai nem kollektív döntés eredményeként születtek, hanem azokat egy szűk csapat hozta meg. Kolcsár-Terza szerint abban egyetértenek az országos vezetőséggel, hogy arra biztatják a szavazókat, magyar jelöltre üssék a pecsétet, de mindenkinek a lelkiismeretére bízzák, kit választ, pártként nem támogatnak senkit. Kulcsár-Terza szerint az RMDSZ a mínuszok, az EMNP pedig a megosztás pártja.
Az RMDSZ-nek azt róják fel, hogy kormányban az egész országot sújtó megszorító intézkedéseket hozott, az EMNP-nek pedig, hogy az önkormányzati választásokon nem indultak közösen, holott Baróton, Kézdivásárhelyen és több községben együtt polgármestert és a képviselő-testületben többséget szerezhettek volna. Az RMDSZ-t semmiképp nem támogatják, és a Néppárt jelöltjei közül sem tudnak felsorakozni ToróT. Tibor, Derzsi Sámuel és Johann Taierling mellé. Sánta Imre lelkészt az MPP is elindította volna, de függetlenként a két jobboldali párt támogatásával nagyobb eséllyel szerzett volna mandátumot, szögezte le Kolcsár-Terza.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!