Becsapottnak érzi magát a háromszéki MPP

Kolcsár-Terza József a polgári párt Kovászna megyei elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a háromszékiek jelölés-pártiak, szerettek volna megméretkezni a parlamenti választásokon, mert abban tükröződött volna az az elmúlt négy év munkájának eredménye.

Bíró Blanka

2012. október 30., 20:472012. október 30., 20:47

2012. október 31., 21:482012. október 31., 21:48


„Bár nem tetszik, de kénytelenek vagyunk tudomásul venni az országos vezetés döntését, hiszen a pecsét az országos elnök kezében van” – szögezte le Kolcsár-Terza. Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke szerint ő és a háromszéki tagság becsapottnak érzi magát, úgy vélik, élni kellett volna a választásokon való részvétel lehetőségével és pártként kellett volna viselkedni. Nem ítéli el a Maros megyei polgáriakat, akik alternatívát kerestek, de sovány vigasz, hogy az MPP által hirdetett választás szabadsága úgy valósul meg, hogy két másik magyar párt méretkezik meg. „Az MPP-re továbbra is szükség van, de nem arra a pártra, amelyik a jelenlegi logika szerint dolgozik, hanem arra, amilyennek öt évvel ezelőtt indult” –  mondta Bálint József.

Fazakas Tibor volt elnökségi tag megkövette azokat a választókat, akik hittek az MPP-ben, és elmondta, a párt kongresszusi határozatai nem kollektív döntés eredményeként születtek, hanem azokat egy szűk csapat hozta meg. Kolcsár-Terza szerint abban egyetértenek az országos vezetőséggel, hogy arra biztatják a szavazókat, magyar jelöltre üssék a pecsétet, de mindenkinek a lelkiismeretére bízzák, kit választ, pártként nem támogatnak senkit. Kulcsár-Terza szerint az RMDSZ a mínuszok, az EMNP pedig a megosztás pártja.

Az RMDSZ-nek azt róják fel, hogy kormányban az egész országot sújtó megszorító intézkedéseket hozott, az EMNP-nek pedig, hogy az önkormányzati választásokon nem indultak közösen, holott Baróton, Kézdivásárhelyen és több községben együtt polgármestert és a képviselő-testületben többséget szerezhettek volna. Az RMDSZ-t semmiképp nem támogatják, és a Néppárt jelöltjei közül sem tudnak felsorakozni ToróT. Tibor, Derzsi Sámuel és Johann Taierling mellé. Sánta Imre lelkészt az MPP is elindította volna, de függetlenként a két jobboldali párt támogatásával nagyobb eséllyel szerzett volna mandátumot, szögezte le Kolcsár-Terza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Klasszikus dallamok a sepsiszentgyörgyi bringások nyomában – kezdődik a SepsiClassic

Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.

Klasszikus dallamok a sepsiszentgyörgyi bringások nyomában – kezdődik a SepsiClassic
2025. július 09., szerda

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
2025. július 08., kedd

Kiürültek a kutak és tartályok: korlátozni kell a vízszolgáltatást Háromszéken

A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.

Kiürültek a kutak és tartályok: korlátozni kell a vízszolgáltatást Háromszéken
2025. július 08., kedd

Visszaváltható palackokért feszítik fel az okoskukákat a guberálók

Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.

Visszaváltható palackokért feszítik fel az okoskukákat a guberálók
2025. július 07., hétfő

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ

Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ
2025. július 07., hétfő

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között

Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között
2025. július 07., hétfő

Bemutatják a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület jubileumi filmjét

A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.

Bemutatják a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület jubileumi filmjét
2025. július 06., vasárnap

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek

A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek
2025. július 06., vasárnap

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak

Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak
2025. július 05., szombat

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban