
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
2026. július 23., 19:152026. július 23., 19:15
A kézdivásárhelyi rendőröket a 112-es segélyhívó számon értesítette egy járművezető arról, hogy egy másik sofőr obszcén jeleket mutogat a forgalomban részt vevő társainak.
A szóban forgó személygépkocsit rövidesen azonosították és megállították a rendőrök, ám a sofőr megpróbált egérutat nyerni, és egy közeli ház udvarába menekült. Ott elfogták, majd bekísérték kihallgatásra a rendőrőrsre, de a férfi továbbra is megpróbálta elkerülni a felelősségre vonást:
Végül az illetőt sikerült azonosítani, kiderült, hogy egy Neamț megyei férfiről van szó, aki ezután az alkoholszondás teszten is megbukott:
A férfit kórházba kísérték vérvételre, majd őrizetbe vették, később 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték. Alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt indult ellene bűnügyi eljárás.
Hasonló ügy miatt került a csütörtöki rendőrségi nyilvántartásba egy 44 éves férfi is, akit Bodzafordulón állítottak meg közúti ellenőrzésre. A szonda a sofőr leheletében 0,77 mg/l alkoholszintet mért. Őt is kórházba kísérték vérvételre, majd ittas vezetés miatt indítottak ellene eljárást.
Szerdán este az Uzon községhez tartozó Lisznyóban a rendőrök egy motorost is kiszűrtek a forgalomból. Kiderült, hogy nincs jogosítványa semmilyen kategóriájú járműre, ráadásul a motorkerékpár sem volt forgalomba íratva. Az ő ügyében is bűnügyi eljárás indult.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.
Negyedik emeleti tömbházlakásban csaptak fel a lángok, amelyek időközben egy másik apartmanra is átterjedtek Sepsiszentgyörgyön; a tűzoltás jelenleg is folyamatban van.
Megrongálódott több középfeszültségű hálózati elem a vasárnapi viharban Kovászna megyében, de hétfő délig minden hibát elhárítottak. Jelenleg minden fogyasztó áramellátása biztosított, áramszünet sehol sincs Háromszéken.
Komoly esély van rá, hogy év végére, illetve 2027 közepére két új fürdő- és szabadidőközponttal bővüljön Háromszék turisztikai kínálata. A kézdivásárhelyi uszodánál elkezdték a vezetékrendszer tesztelését, szeptemberben jöhet az átadás.
Naranccsárga jelzésű (másodfokú), azonnali viharriasztást adott ki több kézdiszéki településre szombat délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM)
Bár Csecsenföldet szerették volna mielőbb maguk mögött tudni, végül ott is sátoroztak egy éjszakát, és egyáltalán nem bánták meg. Kézdiszéki honfitársaink most éppen Kazahsztán végtelen sztyeppéin haladnak, hamarosan átlépik Ázsia kapuját.
szóljon hozzá!