Fotó: Veres Nándor
A Magyar Polgári Párt (MPP) nem vett részt két egymást követő parlamenti választáson, így a pártok működését szabályozó törvény értelmében a bíróság feloszlathatja a szervezetet – jelentette ki Dan Suciu, a Konzervatív Párt (PC) Kovászna megyei szervezetének elnöke.
2014. december 01., 19:242014. december 01., 19:24
2014. december 01., 20:412014. december 01., 20:41
Szerinte az MPP szombati nagygyűlését nem egy politikai párt, hanem egy „csoport egzaltált agitátor” szervezte. Biró Zsolt MPP-elnök a Krónikának elmondta, „a konzervatívok elnökének azon kellene elgondolkodnia, hogy milyen jogállam az, ahol nem juttatják vissza, sőt megpróbálják visszaállamosítani a közösségi, egyházi vagyont, ahol nem lehet érvényt szerezni az oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseinek, és ahol olyan diszkriminatív párttörvény van érvényben, amely ellehetetleníti a 1,2 milliós nemzeti közösség számára a politikai pluralizmus megvalósítását”.
A polgári párt elnöke leszögezte, a párttörvényre hivatkozva Romániában több mint egy tucat pártot lehetne egy tollvonással beszüntetni. „Ha azt a Magyar Polgári Pártot akarják felszámolni, amelynek 280 önkormányzati képviselője és két polgármestere van, két megyei tanácsban működik frakciója, az diszkriminatív és demokráciaellenes” – fejtette ki Biró Zsolt. A törvény szerint egyébként egy párt feloszlatását a legfőbb ügyészség kérheti a pártok bejegyzésében és megszüntetésében illetékes bukaresti törvényszéken.
Tűz ütött ki szombaton délután egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban, a sűrű füst miatt 12 lakó menekült ki a lépcsőházból.
Tűzvészhez riasztották pénteken a sepsiszentgyörgyi tűzoltókat: egy nyárikonyha borult lángokba Illyefalván, és fennált a kockázata, hogy a házra is átterjed a tűz.
Az augusztusi szünet után újdonságokkal várják vissza a filmkedvelőket Sepsiszentgyörgyön. A Művész Mozi vetítéseire mostantól új felületen lehet jegyet vásárolni – az áfaemelkedés miatt kicsivel drágábban –, a jegyárakat ugyanakkor egységesítették.
Nem is egyet kívánhattak azok, akik az elmúlt éjszakákon figyelmesen, türelemmel tekintettek az égboltra. A Perseidák meteorraj égi parádéját, a hullócsillagokat a Székelyhon is megörökítette.
Életét vesztette egy motoros, miután egy személygépkocsival ütközött csütörtökön délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely és Csernáton között.
Közúti baleset történt Kovászna megyében szerdán reggel, a mentés idején felváltva halad az autós forgalom a 10-es országúton, Bodzafordulónál.
Érkezik a Perseidák meteorraj, az év egyik legkülönlegesebb égi látványossága. A benedekmezői Vega Csillagvizsgálónál idén is lehetőség lesz hullócsillag-nézésre, mi több, a Holdat, a Szaturnuszt, a Jupitert és a Vénuszt is megfigyelhetjük közelebbről.
Hamarosan elkészülnek a buszmegállók, elindul az új forgalomirányítási rendszer Sepsiszentgyörgyön. Az intelligens jelzőlámpákhoz – amelyek elsőbbséget biztosítanak az autóbuszoknak – a közlekedés minden résztvevőjének hozzá kell majd szoknia.
Zsellérház, csűr, fűrészszín, emlékház fogja alkotni a skanzent, amely a gelencei hagyományokat hivatott bemutatni, megőrizni. Noha a községvezetés előtt állnak még kihívások, a falumúzeum megépítését napirenden tartják.
Az unokákat általában különlegesebb, bensőségesebb viszony fűzi a nagyszüleikhez, mint közvetlen felmenőikhez, és ennek meg is van az oka. Ám mi történik akkor, ha a nagytata emlékéből brandet akarnak kovácsolni, és aköré fesztivált szervezni?
szóljon hozzá!