Az erdélyi tánc rétegeit vitte színpadra a Bekecs együttes

Itthoni „főpróbája”, első színrevitele után Magyarországon mutatja be új néptáncműsorát a Bekecs. A Hagyatékok című előadással elsőként a testvérváros népszerű rendezvényén, a Móri Bornapokon léptek fel. Innen Pápára utaztak, majd a budapesti Hagyományok Házában kétszer láthatja őket a közönség. Benő Barna hatalmas megtiszteltetésnek érzi azt, hogy a fővárosi intézmény nemcsak műsorára tűzte a műsort, hanem a bérletes előadások közé is sorolta.

A Hagyatékok tulajdonképpen egy összetett folklórelőadás, amely több erdélyi tájegység magyar és román néptáncait mutatja be: a Küküllő mentéről Magyarszentbenedek, Királyfalva, Magyarózd és Somostelke, a Mezőségről Szék és Csabaújfalu, Kalotaszegről Szucság és Andrásháza, míg a Maros mentéről Marossárpatak és Vajdaszentivány táncrendjét láthatja a közönség.

Az előadás lényegét a magyar és román táncok történeti háttere adja. A színpadon a laikus néző csak néptáncot lát, de tulajdonképpen különböző korok táncai sorakoznak fel a műsorban – hangsúlyozza Benő Barna. A tánc, ugyanúgy, mint a divat, különböző hullámokban terjedt Európában nyugatról keletre. Amit a francia udvarban egykor táncoltak, az hozzánk csak ötven-száz év múlva jutott el. Az erdélyi néptáncok pedig attól egyediek a világon, hogy a térség történelmének és földrajzi helyzetének köszönhetően (lásd középkori önálló fejedelemség a nagyhatalmak között – sz. megj.) minden táncréteg megőrződött. Például a gyimesi és más kelet-erdélyi táncokban egyaránt találunk kora középkori vonulós, reneszánsz kori forgatós táncot, továbbá fegyvertáncot, amire egyedi módon ráépült a csárdás és a verbunk. Tehát az erdélyi táncrendek tulajdonképpen egy ezeréves tánctörténetet őriznek. A tánc is a társadalmi ranglétrán fentről lefele jutott el, azaz a nemestől a jobbágyig. Mivel az erdélyi románság zsellérsorban kezdte, ők még inkább őrzik ezt a régebbi táncrendet. Az „învârtita”, amit román táncként tartanak nyilván, tulajdonképpen egy lassú forgatós tánc, amelyet a száz-százötven évvel ezelőtti feljegyzések szerint valószínűleg a magyarok is táncoltak. Ezért Erdélyben nem is lehet elkülöníteni a két kultúra táncait. Kalotaszegen is vannak falvak, ahol a magyarok is táncolják ezt a régi hátterű táncot. Ezt próbálja most a Bekecs egymás mellé helyezni a színpadon. Ugyanígy a viseletek terén is megpróbáltak visszajutni a korba: régi fényképek alapján próbáltak „előkotorászni” 1918 előtti román népviseleteket, amelyek nagyon hasonlítanak az akkori magyar viselethez. A viselet is a társadalmi elhelyezkedés tükre volt, függetlenül attól, hogy magyarok vagy románok voltak, a gazdagabbak, módosabbak szinte ugyanúgy öltözködtek. A ma nagyon sokak által használt úgynevezett román „nemzeti” viselet csak azután terjedt el, miután Erdélyt Romániához csatolták.

„Ezzel az előadással ezeket a tényeket, a táncban való közelségeket szeretnénk felmutatni, és azt, hogy a két stílusréteg kiegészíti egymást” – mondta el Benő Barna. A vegyes lakosságú falvakban nem is lehet elkülöníteni, hogy mi a magyar és román elem. Például Vajdaszentiványon román nevű emberek székely harisnyában táncolják a magyar táncot, és az zene is egyező. Ezt a többdimenziós multikulturalitást próbálja bemutatni ez az előadás – részletezte a koreográfus végzettségű együttesvezető.

Mint kiderült, az új műsoruk megvalósításához több forrást is sikerült szerezni: jelentősebb támogatást kaptak a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériumától a Nemzeti Kulturális Alap révén, azonkívül évi támogatást kapnak a nyárádszeredai önkormányzattól is, amely a pénz mellett sok mindenben a segítségükre van. Nem utolsó sorban erre a műsorra és ennek turnéjára résztámogatást kaptak a bukaresti kormány mellett működő interetnikai kapcsolatok igazgatósága részéről. Így a magyarországi utazás előtt már felléptek a szeptemberi Nagybányai Magyar Napokon, ezután pedig Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen is láthatja őket a közönség, és nyilván Nyárádszeredában is lesz még fellépésük.