Több ezren zarándokoltak ki a helyi temetőkbe, elhelyezni a kegyelet virágait és meggyújtani a mécseseket.
2012. november 01., 19:532012. november 01., 19:53
2012. november 01., 20:192012. november 01., 20:19
Sepsiszentgyörgyön a temetőkbe már kora délelőtt kilátogattak a hozzátartozók, koszorúkkal, virágokkal, gyertyákkal, de a nem felejtkeztek meg az elhagyott sírokról és a hősök sírjairól sem: mindenütt ég legalább egy kis gyertyaszál. Ugyanakkor a város nagyjainak sírjainál is égnek a mécsesek, a roma családok pedig mulatsággal emlékeznek elhunyt rokonaikra.
A holtakra való emlékezés napja november 2, nem elseje, viszont így épült be a köztudatba, ezért mindenki elsején világít – mondta a Székelyhon.ronak Hajdú János, katolikus esperes. A pap azt is kifejtette, hogy ezen a napon a katolikus hitben élők azért imádkoznak, hogy az elhunytak megtisztuljanak és az Isten színe elé kerülhessenek. A halottak napjának nagy lelki töltete van, magyarázta a katolikus esperes, hiszen az élők is elgondolkoznak életvitelükön, azon, hogy haláluk után Isten színe elé állnak majd.
„Halottak napján három misét celebrálunk: egyet az elképzelésünk szerint, egyet a pápa szándéka szerint, egyet valamennyi meghalt hívő lelkéért. Halottak napján az örök világosságot a mécsesek, gyertyák jelképzeik, melyet a síroknál vagy akár otthon gyújtanak az elhunytak hozzátartozói, ugyanakkor a hívők számára tilos a munka is, különösen a földműves munkák. Faluhelyen ezt mai napig tartják, sőt a halottak napi ebéd maradékát is elteszik a rászorulóknak” – fejtette ki Hajdú János a nap jelentőségét.
Bár az elhunytakra való emlékezés és szentmise a katolikus egyház által megszentelt nap, a gyakorlatot a protestánsok is átvették, így ők is kimennek a temetőbe és gyertyát gyújtanak ez elhunyt családtagjaikért, barátaikért. A római katolikus pap azt is elmondta, a papság minden elhunyt hívő lelkéért mond imát, de felkeresik az elhunyt papok és apácák sírját, hiszen számukra ők a legközelebbi hozzátartozók.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!