
Fotó: Nagy D. István
Kivétel nélkül minden oktatási intézményt érint az átszervezés a háromszéki tanügyi szakszervezet álláspontja szerint.
2014. január 16., 19:012014. január 16., 19:01
Nagy Britanniában és Magyarországon már évek óta letettek a fejkvótás iskolarendszerről, mert bebizonyosodott, hogy nem működik. Románia ezek után vezette be, 2011-ben. Azt, hogy nem jó, már előre is tudni lehetett – mondta Nagy Gábor, a Kovászna megyei tanügyi szakszervezet vezetője.
Nagy jelenleg is Bukarestben tartózkodik, ahol a szakszervezetek föderációja nyomásgyakorlással próbálja elérni azt is, hogy a minisztérium új számítási kulcsot alkalmazzon a pedagógusi bérekre.
Az átszervezésekkel kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett érdekképviseletnek joga és kötelessége megvédeni a munkahelyeket. Jelen volt az érintett iskolák vezetőtanácsainak ülésein és más illetékes szervek tanácskozásain, biztosítékot kérve arról, hogy az általa képviselt tanügyi alkalmazottak nem maradnak munka nélkül. Nagy Gábor rámutatott: „kicsikart ígéretet kaptam, hogy a címzetes állásokat nem érinti az átszervezés. Ha esetleg valakiknek menniük kell, a helyettesítőként alkalmazottak lesznek azok.”
Amint korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön a csütörtöki tanácsülésen született volna döntés a megyeszékhelyi tanintézmények átszervezéséről, azonban egy minisztériumi közlemény három héttel meghosszabbította az erre kiszabott határidőt, így elnapolták megvitatását.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!